Az összehasonlító nyelvtudományban ma már ott tartunk, hogy maguk a nyelvészek pocskondiázzák saját elődeik tevékenységét, hol hazugságokkal, hol pedig elődeiket leostobázva.

 

http://finnugor.elte.hu/tortenelem/fgrnyelvrokfgrtort/1fejnyelvroktort.htm

 

Akiket ostobának tartanak:

„A finnugor nyelvrokonság eszméje kezdetektől fogva ellenérzéseket váltott ki Magyarországon. Ennek okozói részben a nyelvészek voltak: eleinte maguk sem látták tisztán, hogyan függ össze nyelvek, népek és kultúrák rokonsági rendszere. Sajnovics János 1770-ben arról írt, hogy a magyarok, a finnek és a lappok egyetlen ősnéptől származnak.

A nyelvészek később sem segítették a tisztánlátást, mert ahogy napjainkig keverik az „uráli” és „finnugor” terminológiákat, úgy keverik a „rokonság” és „nyelvrokonság” fogalmát is. Zsirai Miklós még 1937-ben is a Finnugor rokonságunk címet adta alapvető összefoglaló művének a pontosabb, csak éppen nehézkesebb „Finnugor nyelvrokonságunk” helyett.”

 

Zsirai valóban ezt írta:

„Eleve valószínű, hogy a magyar nyelv sem holmi „nyelvi elsőszülött” a magyar is valamilyen nyelvegység felbomlásából keletkezett. A nyelvi eredet kútfejét, a rekonstruált alapnyelvet vallatóra fogva igyekezzünk az ősnép életformáját művelődési viszonyait, lakóhelyét – tehát a mi életformánkat, ősműveltségünket, őshazánkat – földeríteni.

Ha a nyelvek rokon volta azt jelenti, hogy ősi előzményükül ki kell következtetnünk egy közös nyelvi alapot, egy un. alapnyelvet, akkor következtetéseinkben továbblépve, föl kell tennünk egy olyan népet is, amely az alapnyelvet beszélte. Kikövetkeztetjük a finnugor alapnyelvet és beszélőjét, a finnugor ősnépet.

A finnugor ősnép szervezetlensége, valamint kezdetleges életmódja szükségszerűen vezetett a népközösség csoportokra különülésére, majd szétszakadására. Ennek a népi elkülönülés lefolyásának vizsgálatához sem hagy bennünket egészen cserben a nyelvtudomány.”

 

Látszik tehát, hogy Zsira nem tévedésből – vagy pontatlanságból, netán nemtörődömségből beszélt „finnugor rokonságról”… hanem meggyőződésből hitte, hogy a nyelv vizsgálata vezeti a tudósokat a nép eredetének megoldásához.

 

 

Akiről egyszerűen hazudnak:

 

„A nyelv- és néprokonság fogalma tehát a tudományos kutatás kezdetei óta keveredett. A magyar társadalom valójában a távoli, ismeretlen és idegen népek rokonná fogadása ellen tiltakozik. A 19. század végén Szinnyei József már hiába írt arról, hogy a finnugor rokonság csak nyelvrokonság, a közvélemény tudatában a kettő véglegesen és végzetesen összemosódott.”

 

Szinnyei azonban így fogalmazott:

„Bármilyen idegen elemekkel gyarapodott is tehát a magyarság, annyi bizonyos, hogy az „igazi magyarok” az ős-finnugoroknak egyenes leszármazottai. Ennyit vall a nyelv. Aki ennek alapján áll, az erős alapon áll. Ezen kívül csak ingovány van, s arra rálépni nem tanácsos.”

 

Mint látjuk Szinnyei sem „segítette” a nyelv- és néprokonság fogalmának tudományos szétválasztását, sőt kifejezetten óvott attól, hogy bárki ebbe az „ingoványba” tévedjen.

 

De nyugodtan hozhatjuk a többi finnugrista „mogul” álláspontját is:

 

Raguly Antal:

„De mivel, ahol a nyelv rokon, ott a népnek is, amely azt beszéli, rokonnak kell lennie, tehát a lingvisztikai út – mint biztos, csalhatatlan és egyetlen régen elvállt népeknek rokonsága megmutatására – alapja, egyszersmind a históriai vizsgálatnak.”

 

Hunfalvy Pál:

„A rokon nyelvek ti. egymást értelmezik, felvilágosítják, egyszersmind az illető nemzetnek eredetét és művelődését mutatják ki… a rokon nyelvek ismerete nélkül tehát egy nemzetnek őstörténetét sem lehet világosságra hozni. A magyar nemzetnek származási időszaka okvetlenül rokonainak közelében, hogy ne mondjam, társaságában folyt le. A nemzetnek etnikai eredetét, csak az illető nyelv határozhatja meg. A nemzetnek etnikai eredetét az illatő nyelv eredetével kell egynek tartani.”

 

Szó sincs tehát arról, hogy a történészek „sara” – lenne az, hogy a nyelvtörténetből kreáltak őstörténetet – a nyelvészek tiltakozása ellenében – hanem az igazság az, hogy nyelvészek voltak azok, akik el sem voltak kepések beszélni a nyelvtörténetet, a beszélők története nélkül, sőt kifejezetten azért akartak nyelvtörténetet írni, hogy ezzel egyszer és mindenkorra megoldják a népek eredetének kérdését.

Bátran kijelenthetjük, hogy katasztrofális (finnugrizmus) lett a végeredmény!