Lovgren22 Creative Commons License 2023.02.02 0 1 10108

 

"Nagy bajban van a lengyel Kielce, hiszen 2022 végén elvesztette főszponzorát, a Van Purt (a legnagyobb lengyel sörfőzde). Ebből az egyezségből származott a klub költségvetésének 30 százaléka, s mivel egyelőre nincs meg az új főszponzor, könnyen lehet, hogy a legnagyobb sztárok még a télen távoznak tőle.

A klub keddi közleményében úgy értesítette játékosait, szurkolóit, hogy a 2022–2023-as idényben még biztosan minden az eredeti tervek szerint halad, a következő idényre vonatkozó költségvetés bejelentését pedig márciusra tolja.

A lengyel sajtó korábban arról cikkezett, hogy a Pick Szeged szerződtetné a vezetőedzőt, Talant Dujsebajevet, valamint a tréner két fiát, a 30 éves jobbátlövő Alex Dujshebaevet, illetve a 25 esztendős Daniel Dujshebaevet is.

Az Ouest France arról ír, hogy már a télen távozhat a lengyelek jobbátlövője, a világbajnokságon ezüstérmet szerző, francia Nedim Remili, akit a Telekom Veszprém tudna a soraiban. A bakonyi klub vele pótolná Jahja Omart, akinek szeptemberben szakadt el a keresztszalagja és ebben az idényben már nem lép pályára. A lap azt is hozzáteszi, hogy van esély arra is, hogy Remili ismét kikössön Párizsban, – ahol korábban 2016 és 2022 között játszott – mivel a PSG 2023 nyarán megválik Dainis Kristopanstól."