Amiket irkálsz egyrészről szőrszálhasogatás, másrészről meg csúsztatás méghozzá tudatos, hiszen pontosan tudod, hogy nem írtam ilyent, hogy csak az ez embercsoport nép, amelyik lovas. Mindössze arról van szó, hogy a szkíta népek sajátja a lovaskultúra. És semmiféle utalást nem tettem arra, hogy a lovas kultúra miatt ősi egy kultúra. Nyilvánvalóan nem ezen múlik.
Senkitől semmit nem tagadtam meg. Az ókori történetírók nem tudtak bushmanokról így nem is írhatták róluk, hogy a legrégebbi nép.
Ami meg az állítólagos tényeket illeti amiket írsz például: "A ló háziasítása - mai ismereteink szerint - az ie. 4. évezredben történt." Akkor valami nagy bibi van a Vincha - Tordos 16 ezer éves kultúra sírmellékleteiben talált lóvontatta kocsik makettjével vagy gyerekjátékaival, kinek melyik változat tetszik. Ami csak így hirtelen eszembe jut. Nem mellesleg ez a kultúra is része a szkíta nép történelmének.
Értem én, hogy iskolai tananyag, de egy magára valamit adó felnőtt, ha már nekiáll vitatkozni, legalább nézzen utána tényeknek is, ne csak a hamisított iskolai tananyagot ismerje 8. osztályos szinten.
Tatárlakai korongok rovással szintén 16 ezer évesek. Bushmannok mennyi idős nép? Csak kérdezem mert nem tudom.
És ha már itt tartunk, az Egyiptomi kultúrának valóban 3-6 ezer évet ad ugyan hivatalos történelem tudomány, sőt valójában bárhol bármit találnak ennél régebbinek nem ismerik el egyszerűen, de nagyjából tudható, hogy ennek mi az oka - inkább nem mennék bele, aki kíváncsi nézze meg Arady Éva előadásait.
Szóval Strabon járt az egyiptomiaknál és elmondták neki az egyiptomi papok, hogy görög nép egy taknyosan fiatal, aztán megmutatta az egyiptomi főpapok névsorát, akik addig voltak pozícióban, ebből kiszámította Strabon, hogy az ő korában minimum 36 ezer éves volt Egyiptom. Nem 6 ezer. Na ennél volt régebbi a szkíta.
Szóval én a magam a részéről, a mai tudomány évszámait, a kultúrák, népek ősisége tekintetében, inkább hasraütéses kitalációnak gondolom, mint igazodási pontnak. Ebbe még az is belefér, hogy ha Egyiptom népe és a szkíták sokkal régebbiek, akkor ugyanígy lehet sokkal régebbi a bushmann is. Ebben nem tudok állást foglalni, de abban igen, hogy a szkítáknak 16 ezer évvel ezelőtt volt írásuk és sokkal régebbi nép, mint ahogy a "hivatalos tudomány" (bár én már régen nevezem tudománynak) ma elismeri. Ez meg megint csak tény.
Természetesen lehet érvelni azzal, hogy Strabon hazudott, egy görögtől ki is telik, csak éppen nem nagyon jellemző rájuk, hogy más, általuk nem nagyon kedvelt népeket régebbinek tüntessenek fel, mint amennyire amúgy is régebbi az övékénél. De ha annak 36 ezer évnek akárcsak a fel is igaz, akkor is már régen túl vagyunk azon ponton, amit a mai történészek elismerni hajlandók. egy szó mint száz, én a mai történészek évszámokkal kapcsolatos megállapításait egyszerűen figyelmen kívül hagyom. Ahogyan figyelmen kívül hagyom például a Mohácsi csatában résztvevő török sereg létszámára tett találgatásaikat is. A magyar tábor kikémlelte török sereget, a haditanácsban pedig elmondták. Innen kezdve a mai történész megállapítása hiteltelen. Ugyanez a helyzet az ún "tatárjárás" mongol seregének létszámával tetteivel, de legfőképp a kivonulásának az okaival is. A mai történészek állításai nem csak igazolhatatlanok, magyarán hamisak, de nevetségesek is.
Még mindig az eredeti korabeli források a leginkább hitelesek. Ez alól is van persze kivétel, éppen a tatárjárással kapcsolatban például Rogerius irodalmi értékű, de történelmileg teljesen hiteltelen sirámai vagy Spalatoi Tamás ostoba kitalációi. Mert persze, ha az igazolja a történészek előítéleteit és kitalációit bizonyos témákban, akkor a korabeli forrás is lehet hiteles....
Nem véletlenül történelemhamisítás ennek a topicnak a címe.