Az Országos Széchenyi Könyvtár többféle programot hirdetett szombat-vasárnap-hétfőre, jelentkezni kellett, és én a hétfői napra meg is tettem!

Megérkezve a könyvtárba, meglepetve tapasztaltam, hogy sok ilyen csoport van, amik félóránként indulnak. Nem mindenki raktársétán járt, volt, aki a Himnusz kéziratát akarta látni és a történetét hallani. De az én csoportomban is sokan voltak, a huszonötös létszám alighanem betelt. Egy szimpatikus vezetőt fogtunk ki, és igyekeztem szorosan a nyomában maradni, részint hogy halljam is, mit mond, részint hogy el ne tévedjek, mert a raktárnak határozottan labirintus jellege volt.

Az ötvenes években ezt a háborús pusztítás után újjáépített házat a központi pártszervezetnek szánták, de közbejött 56, és ezek után – nagyon helyesen – könyvtár lett belőle. Az első fényképet még a szovjet hadsereg fotósai készítették, szó szerint még füstöltek az ablakok. Ahogy a vezetőnk mondta: innen szép nyerni! A Nemzeti Múzeum épületéből kellett átköltöztetni a könyvtárat, az is tíz évbe tellett. Igaz, közben le kellett porolni (bele sem gondolok, mekkora munka lehetett) és egyik-másik kötet gomba elleni kezelést is kapott.

Aztán megnéztünk egy miniatűr könyvet, akkora volt, mint a hüvelykujjam első íze. Francia nyelvű imakönyv volt, és a tulajdonosának alighanem a kesztyűjében is elfért. Persze ajánlatos volt a másik kesztyűben egy nagyítót is elhelyezni! Utána az egyik legnagyobb könyvet vettük szemügyre, ez latin nyelvű énekeskönyv volt, jó nagy betűkkel nyomtatva, az énekkar tagjai a második sorból is jól láthatták.

Láthattunk egy német-magyar nyelvű kéziszótárt, amit egy bizonyos Alexander Petrovics eladott egy bizonyos Kisfaludynak, és az ő hagyatékából került elő. Ott volt a Helység kalapácsa első kiadása is, dedikálva. No meg Vörösmartytól a Csongor és Tünde, ebben az az érdekes, hogy a szerző neve mint Mihál szerepelt. Vörösmarty aláírta, ezért gyanítom, hogy nem kifogásolta a neve használatát. Volt még aláírt kötet Adytól, Máraitól és József Attilától is. Láthattunk egy francia lexikont, szép nagy volt, bordázott bőrkötésben, Ez a különféle mesterségeket ismertette, mi például a kalaposmesterség titkaiba nyerhettünk betekintést, méghozzá bőséges illusztrációkkal. Ennél sokkal jobban tetszett egy német botanikai szakkönyv, csodás, színezett rézkarcokkal. Komoly grafikai és könyvészeti munka lehetett a létrehozása. Láthattunk egy olyan könyvet is, amiben a magyarországi eseményekről tudósítottak.  Az év végén a német olvasók már értesülhettek erről is. várat bevették töröktől.

Őriznek itt bekötött újságokat is, a címüket elolvasni el lehetett, de a polcról nem szabadott kivenni. Futólag megnézem, milyen cím volt a könyvek gerincére írva, és rögtön kedvet kaptam arra, hogy elolvassam a Molnárok lapja 1906-os kiadását, nem is beszélve a Máramarosi Híradó 1904-es évfolyamáról!  Itt fejeződött be a séta, és azt csak azért nem nagyon bántam, mert a könyv legnagyobb ellenségei, a papírpusztító rovarok és alighanem a penész ellen valami vegyszert használtak, elég kellemetlen szaga volt, a végére már a fejem is megfájdult kissé. Viszont bőven megérte!