Szóba kerültek a múzeumok, ezen (is) fellelkesülve végre benéztem a MOMA-ba (Museum of Modern Art). Sajnos pont le volt zárva a fele, (remélem a Guggenheimmel kárpótlódom), minden esetre fennkölt élmény volt a műalkotások közt bandukolni. Persze most nem a képekről írok, hanem a közönségről. Először is sokan voltak (naná) másodszor is jó érzés volt látni, hogy az érdeklődők igen széles skálán mozogtak. Voltak szemlátomást inyencek, akik hosszasan tanulmányozták, esetleg rajzolgattak egy-egy alkotást, de ott voltak a földön csücsülő tinik, akik igen hatásos előadásokat hallgathattak. Az előadó bevonta őket a kép felfedezésébe, együtt próbálgatták megmagyarázni a sokszor megmagyarázhatatlant. Általában elég nagy volt az "alapzaj", de ez nem volt zavaró sőt hangulatot adott az egésznek. FÉnyképezni lehetett, de videozni nem. Alighanem kevésbé a képeknek, mint a vendégeknek szólt a tilalom. Hazafelé a gyémántkereskedők utcájának kirakatai elől is széles gesztusokkal zavartak el, amikor rázoomoltam néhány karátnyi brilliánsra. Az idő sajnos elég borús volt, virágzó fák helyett azt figyeltem, ahogy a felhőkarcolók csúcsa tényleg el-eltűnt a felhőkben. Rossz tapasztalataim okán (én is autokáztam már órákat parkolóhely keresése miatt) Brooklynben hagytam az autóm és metróztam egy órát. Tanulságos volt Manhattan fényei mellett a szinte gettószerű házak sorát megfigyelni az itt még magasvasútként futó metro ablakából. Rengeteg ház 2-3. emeleti ablakába szinte be lehetne nyúlni a metróból. Sok volt bedeszkázva, téglázva. A lapostetőkön meg hónapos szeméthegyek, udvarokon roncskocsi halmok. A metro első kocsijának első ablakából mindez jól filmezhető, mert a vezetőfülke jobboldalt van. (Nem kell lyukat kapirgálni, mint otthon ) Szóval a fény mellett, ma az árnyékra is figyeltem. Ez a része NY-nak sokkal homogén módon feketébb és elhanyagoltabb, mint a hirhedt Harlem. Egyébként annál a Bronx spanyolok lakta része is ijesztőbbnek tűnt.