Térjünk vissza a tudományhoz!

 

Korábban már említettem, hogy a Szuperfizikában az anyagnak két alapvető formája létezik: 

• A részecskékből álló anyag, amely a fizikai testek építőeleme. 
• A folyamatos mező, amely az anyagnak egy másik formája.

A valóság tehát úgy néz ki, hogy vannak a részecskékből felépülő fizikai testek (égitestek), amelyeket gravitációs mező vesz körül. A mező az anyagi testek láthatatlan meghosszabbítása, amely minden test körül megtalálható. A mező a nagy tömegű testek (pl. az égitestek) felszínén a legerősebb, a távolsággal pedig négyzetesen csökken. Mivel a mező elméletileg a végtelenbe nyúlik, az egyes égitestek mezeje egymásba hatol, összefolyik, vektorosan összeadódik. Így alakul ki az egész univerzumot kitöltő, egyetlen összefüggő gravitációs mező. Ez azonban nem homogén, hanem az égitestek körül erősebb. Én nem is mozdulatlan, hanem az égitestek közvetlen környezetében követi az égitestek mozgását. 

 

A gravitációs mezőnek gerjesztett, polarizált formája a mágneses mező és a villamos mező. Ezek azonban csak mágnesek és villamos töltések közelében léteznek. Ellentétben a gravitációs alapmezővel, amely az univerzum teljes egészét kitölti.  A gravitációs mezőt nem részecskékből állónak, hanem folytonos anyagnak tekintjük.

 

Mi ebben az újdonság?

 

Nos, a görög Demokritosz óta az anyagot apró részecskékből, atomokból állónak tételezték fel. Atom azt jelenti, hogy tovább nem osztható részecske. Úgy gondolták, hogy a természetben minden atomokból épül fel, tehát az anyagnak csupán ezt az egy formáját fogadták el.

 

Később, amikor a villamosságot felfedezték, a villamosság atomjainak az elektront tekintették. Ugyanez volt a helyzet a fény esetében is. Newton magát a fényt is apró részecskékből állónak képzelte. De akik hullámjelenségnek tekintették a fényt, azok is úgy gondolták, hogy a fényhullámok egy levegőhöz hasonló, részecskékből álló „éter”-nek nevezett anyagi közegben terjednek. Tehát még mindig csak az atomos anyagot ismerték el.

 

Ez a szemlélet azonban megváltozott, amikor Faraday felfedezte a villamos és a mágneses mezőt. Később  csatlakozott hozzájuk a gravitációs mező is. Ezeket már nem tudták úgy elképzelni, amely atomokból áll, hanem folytonos anyagnak tekinteték őket. Tehát itt már megjelent az anyagnak egy másik, nem atomokból álló formája is. Amikor kiderült, hogy az atom is további alkotórészekre bontható, ez sem változtatott a korábbi kettősségen, továbbra is maradtak egymás mellett az elemi részecskék, és a folytonos mezők.

 

Azonban némelyeket zavart ez a kettősség, és átestek a ló másik oldalára. Megpróbálták a részecskéket úgy felfogni, mint a mezők csomósodásait. Sőt, Einstein ettől is tovább ment. A mezőket is kidobta, és helyükbe a misztikus „téridőt” hozta be. Mint az anyag egy másik formáját, ami anyagi tulajdonságokat mutat, pl. képes elgörbülni. De a próbálkozás kudarccal végződött, Einstein idős korában kénytelen volt beismerni, hogy a „téridő” nem egy önállóan létező valami, valójában csak mező létezik.  

 

A Szuperfizika elfogadja a kettősséget, vagyis azt a tényt, hogy az anyag egyik formája a részecskékből álló anyag, a másik formája pedig a folytonos mező. A részecskékből álló anyag építi fel a fizikai testeket, de a testek belsejében és a testek körül mindig megtalálható a gravitációs mező. Vagyis az anyag két alapvető formája mindig együtt fordul elő, nem választható el egymástól. A fizikai testek nem létezhetnek gravitációs mező nélkül, de a mező sem létezhet önmagában, függetlenül a fizikai testektől.