Elminster Aumar Creative Commons License 2023.01.15 0 1 300

"Ellenben egyszer Eltérítőnek volt elszólása, hogy Jézus maga is laposföldes volt."

 

Ó! Ezt roppant egyszerű kimagyarázni.

Jézus - ha élt is egyáltalán - beszédeinek egy részét az utókor követői csoportja adta utólag a szájába. Akkoriban még a "történetírás" művészetében is elfogadott és nem hamisításnak tekintett volt, hogy a régmúlt történelmi szereplőjének a szájába adjuk az a mondandót, amit mi magunk gondolunk, hogy az adott eseménynél mondhatott. Így kerültek UTÓLAG lejegyzésre, hogy egyes hadvezérek többszáz éve mit is mondtak lelkesítő beszédnek a párszáz fős várvédő csapatnak, akiket végül az ellenség egy szálig felkoncolt. Ugye, maga a beszéd nem maradhatott fenn, hiszen mindenki hősi halált halt? De akkoriban nem tekintették ezt történelemhamisításnak, hanem természetesnek vették, hogy bizony X hős ezeket mondta a katonáinak.

Na, ugyanígy Jézus beszédeinek egy jó részét a követői adták a szájába utólag, amikor az evangéliumok és a "Jézus mondásai" gyűjtemények összeszerkesztésre kerültek. Ha Jézus laposföldes világképre utaló megfogalmazást tesz, akkor az egyik kézenfekvő kimagyarázás az, hogy azt a kijelentést valójában nem Jézus tette, hanem a követői utólag félszáz év távolából adták a szájába, mivelhogy a követői - nem lévén isteni személyek - így tudták a világ alakját.

Előzmény: Kútásóóó (293)