Nagy szenvedések közepette meghallgattam UD YouTube videóját. Egész pontosan át tudtam érezni mit érez ő, mivel felidéződött bennem az az érzés amit fundiként éreztem amikor tudtam azt mi a fizikai valóság és mégis inkább a leírt szöveget hittem el, mert bevettem azt a hazugságot hogy az egész világot átverte a sátán az evolúciós hazugsággal hogy az emberek ne higgyék el a Bibliát.
Ezt UD úgy fogalmazta meg, hogy egy barátját idézte aki még gyermekként azt mondta: a hívők azok, akik azt hiszik el amiről tudják hogy nem úgy van, de hinni akarják a valótlanságot.
Tudom jól, hogy ez az egész semmit nem jelent sem a nemhívőknek (ők simán csak bolondnak tartják UD-t (az is, de messze nem csak az) ), sem a nemfundi hívőknek, sem a fundi hívőknek (ők tiltakoznak leginkább az ellen, hogy a Bibliához való hűség miatt lehet laposföldes egy hívő, mondván a Biblia nem laposföldes. Pedig de.)
Csak azoknak érdekes, akik fundik voltak, de lejöttek a "szerről".
Ilyen meg nem sok van.