A Bibliát - az Ószövetséget - az i. e. VII. és II. sz. között írták, a kezdeti részeket - s ezekben van a teremtés - a VII. és VI. században.

Az akkori tudományos világkép az volt a zsidóknál is, mint mindenki másnál: a Föld lapos, mozdulatlan, s a világ központja. A részletekről voltak viták, pl. levegő van felül vagy víz, meg milyen nagyok az égitestek, stb.

Mivel ez leírva nincs benne a Bibliában - minek írták volna le, mikor nem is volt erről vita -, így nem okozott bajt, hogy a II. századtól  a gömbölyű Föld lett az általános nézett.

Az egyes részproblémákat meg sikeresen kezelte már a középkori keresztény teológia. Pl. a leglátványosabbat: hogy hogyan lehet előbb fény, aztán égitestek, lásd a fény megjelenik a teremtés első napján, míg a Nap csak a negyediken. A teológia válasza: az első napi fény NEM a Nap fénye, hanem attól független. Robert Grosseteste (1175-1253) angol teológus és filozófus De Luce címmel egész könyvet írt erről. Gyakorlatilag azt mondja: volt ősrobbanás, ez a fény eredete. Vicces, de majdnem ugyanazt mondja, mint a többségi elméleti fizikai elmélet, persze nem ugyanazokkal a szavakkal.

Grosseteste valami olyat vázol, hogy Isten fényt teremtett a semmiből, majd az végtelen sebességgel terjedt, megteremtve az anyagot. Aztán a folyamat megállt, s a fény visszafelé is haladt. Így megetremtődtek a "szférák", legalul jött létre a négy alapelem: tűz, levegő, víz, föld.