No most végre beszéltem a Kútásóval telefonon, ő hívott fel.
Azt mondta, azt végre belátta, hogy az alábbi két kék színű ige nem bizonyítja azt, hogy Jézuson kívül volt más is, aki élt a fogantatása előtt. Ezeket a kék színű igéket korábban azért hozta ide a troll, hogy azt bizonygassa, ezeknek az istenfiaknak volt preegzisztenciájuk.
Ez most nem sikerült Kútásónak. De nem csüggedt el, nem adja fel, szorgalmasan tudakozza tovább az írásokat, és megpróbál olyan igét keresni, amely bizonyítja az ostoba eretnek állításait.
Innen kívánok Kútásónak sok sikert.
1. Majd felele az Úr Jóbnak a forgószélből és monda:
Ki az, a ki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?
Nosza övezd fel, mint férfiú derekadat, én majd kérdezlek, te meg taníts engem!
Hol voltál, mikor ...
Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?
Jób. 38,7
2. És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közűl, kiket megkedvelnek vala...
Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.
1 Móz 6,2