Egyetértek. Szerintem a Wish és a WMS közt eltelt stúdióalbum nélküli 4 év túlzottan hosszú szünet volt akkoriban, és mire visszatértek, már hosszú időre elfordult róluk a világ figyelme és még a korábbi érdeklődők többsége is továbblépett rajtuk. Nem segített, hogy az amúgy forradalmi újításokat nem felvonultató albumot az egyetlen erősen kísérletező dalával harangozták be, amit szerintem a rajongói keménymag se fogadott nagy lelkesedéssel. Majd pedig a Mint Carral próbálták megismételni a Friday-t, ami alapjában téves gondolat volt. Nem tartom rossz dalnak a MC-t, csak jóval visszafogottabban kellett volna előadni, mert túl erőletettnek, művinek hat az optimizmusa (ellentétben pl. a Doing The Unstuck-kal). És ha már, a kislemezeknél tartok, a Gone se olyan dal, amitől elvárható lett volna, hogy kirántja az elakadt szekerüket a sárból. Talán az USA/ausztrál Strange Attraction volt a legjobb húzás a kislemezek közül, de túl későn jött ki és túl korlátozottan, és komoly különbséget valószínűleg az se jelentett volna, ha világszerte az a nyitó kislemez.

Lényegében a WMS se a korhangulatba nem illet bele, se hangzásában nem volt olyan markánsan más, hogy nagy visszhangja legyen, és még a videóklipek se sikerültek olyan emlékezetesre, hogy legalább amiatt felfigyeljen rá valaki. Csupán egy nagy csokornyi jó dal az egy albumon belüli vad hangulatváltozások kedvelőinek. :) A WMS után pedig lényegében megint hagyták leülni az egészet az újabb 4 éves stúdióalbum-szünettel. Ma már persze kibékülnénk a duplaekkora szünetekkel is.