Nem nekem tetted fel a kérdést, de egyszer volt egy látomásom ami erre válasz lehet. (Egyébként több látomásom is volt)

Tudtam, hogy az életet látom kívülről a kezdetektől fogva. A látomásban fénysebességgel történtek a dolgok, de hogy konkrétan mik történtek azt nem tudtam.

Pánikba is estem, hogy ez a végtelenségig fog tartani és nem tudok kilépni a látomásból mert fogva tart. A testem meg se tudtam mozdítani közben, egy nagyobb erő kényszerített rá, hogy végignézzem. Nem tudom meddig tartott mert az időérzékem cserben hagyott. Egyszer csak volt egy nagy rándulás a testben és tudtam, hogy most értem el a mostba. Innentől kezdve újra tudtam mozgatni a testemet.

A látomás azt akarta elmondani, hogy mindannyian ott voltunk a kezdetek kezdeténél is, csak nem mint ez a konkrét lény amit most magunknak hiszünk, hanem mint életenergia ami mindig megújítja önmagát. Az evolúció és a teremtés ugyanaz. Az élet formálja önmagát és ennek mi emberek is teremtői és teremtményei is egyben része vagyunk, voltunk és leszünk. Azt nem tudjuk még, hogy milyen formában.

Az életből nem lehet kilépni. Az "én", a szubjektivitás akárhányszor meghal annyiszor fel is támad, vagy újjászületik.

De hogy ki vagy mi dönti ezt el azt a mai napig nem tudom. Valószínűleg az élet.

Ott voltam a kezdet kezdetén csak nem ebben az emberi formában. A szubjektivitás miatt nem tudom, nem emlékszem mi történt és hogyan juttottam el idáig.

A nem szubjektív életenergia valamiért közölni akarta a szubjektív lényemmel, hogy örökkévaló. Azt hiszem ezért történt.