Ugarvidék, hasonló nagyon a magyarországi közgondolkodás is sajnos:

"A Túl közel azt mutatja meg, hogyan harcol egy egyedülálló anya azért, hogy segítsen serdülő lányának túllépni a szexuális bántalmazás traumáján, és hogyan nehezíti a gyógyulás folyamatát a közösség. Az Erdélyben forgatott, román-magyar koprodukcióban készült dokumentumfilmről Püsök Botond rendezőt kérdeztük.

„Szerencsére a mi falunkban sosem fordult elő ilyesmi” – szól az egyik emlékezetes mondat azok közül, amelyeket Püsök Botondnak mondtak annak az erdélyi falunak a lakói, ahol néhány évvel korábban élettársa gyermekének szexuális bántalmazása miatt elítéltek egy férfit. Bár tettét bevallotta, az elkövető körül mégis összezár a közösség, mert a helyi pap fia. Az áldozatnak és anyjának a bírósági végzés ellenére sem hisznek, mert ők nem helybéliek, ráadásul szerintük, mint az egyik helyi pedagógus is kifejti, az anya foglalkozására utalva: „egy színésznő nem arra való, hogy felneveljen egy gyermeket

...

Nagyon nehéz a téma, általában az emberek távol tartják maguktól, úgy gondolják, hogy csak olyanokkal fordulhat elő, akik bizonyos szociális helyzetben, vagy pszichológiai állapotban vannak, hogy valami oka van, és sose gondolnák, hogy a saját családjukban ilyesmi megtörténhet.

...

Hangsúlyosan jelen van a filmben, hogy hogyan kezeli Andreáék helyzetét annak a falunak a közössége, ahol élnek. Mikor döntöttél úgy, hogy a közösség reakcióit is bevonod a filmbe?

Ez az első perctől nagyon fontos volt számomra, mert erős része a szereplők történetének. Nem csak az agresszor fordította fel az életüket, hanem volt egy közösség is, amelyik tovább nehezítette a helyzetüket azáltal, hogy nem hitték el, ami történt. Andreát és a lányát is hazugnak nevezték, mindezt úgy, hogy az agresszor jogerősen el volt ítélve letöltendő börtönbüntetésre. Ez szerintem sokat elárul arról, hogy hogyan viszonyulunk közösségként az áldozatokhoz, hogy sokkal inkább kiállunk az erősebb fél mellett, még akkor is, ha az egy agresszor, minthogy megpróbáljuk megérteni, hogy mi az, amin az áldozat keresztülment.

Ez egy olyan vélemény volt, amit a falu lakói vállaltak?

Nagyon sokan, igen. Nyilván nem volt könnyű ezt filmezni, de úgy gondoltam, hogy fontos, hogy erről beszéljenek. Hosszú folyamat volt, házról házra jártam a faluban, sok embert megközelítettem, és kevesen voltak azok, akik a hangfelvételt vállalták, még kevesebben azok, akik a kamerát is. Sokan beszéltek velem off the record. Nyilván a falu „hangja” azokból áll, akik végül vállalták a felvételt.

Sokat gondolkoztam filmezés előtt, hogy pszichológiai szempontból, hogy tudom megközelíteni ezt az egész dolgot. Van egy agresszor, aki bántalmazott egy gyermeket, jogerősen el volt ítélve saját vallomása alapján, és ezután sem hiszik el az emberek, hogy megtörtént. Miért van ez? Az egyik oka az a pszichológiai alapműködés, hogy az erősebbik felet pártolják, de itt ehhez hozzáadódott az agresszor presztízse, ő ugyanis egy papcsalád tagja. Ha igaznak fogadják el a történteket, akkor az emberek nagyon sok mindent meg kellene kérdőjelezzenek saját magukban, az önismeretükben.

...”.

" - Családon belüli szexuális abúzus érintettjeiről készült dokumentumfilm Erdélyben: a közösség elítélte őket, amiért megszólaltak