naéseza önmagamban való megrendülés elég komoly tud ám lenni ... mindég történik velem, és nyilván benne van, h van, amikor én tévesztek, de előfordul nem kevésszer, h mások szórakoznak velem ... vagy tudatosan, vagy tudattalanul ... 

 

na mondok erre példákat ... 

 

előző, legkedvesebb lakóhelyem (a "putris" / azóta szintet léptem, mer' itte' gugliasszisztencia van ... ) tulajdonosa világjáró, tudományoskodó, ide repdes, odakonferenciázik, zsizseg Európában össze-vissza, és úgy kerültünk össze, h idősgondozás témában van mostmár egy elég nagy csopija, és én ott nyöszörögtem a lehetetlen helyzetem miatt, mert akkoriban ápoltam a háromfős demens-sztrókos-szimplánhülye kiccáládotot ... és ott ő megajánlotta, h ő úgyis csak ritkán használja a magyarországi házát, ott van egy lakrész, menjek oda picit szellőzni, pihenni, ha van kedvem, akkor dolgozgassak, ami éppen tetszik, és majd ősszel átbeszéljük, h meddig legyen ez így ... na, szépen faképnél is hagytam a családot, akik a kövi három hónapban szép sorjában ki is múltak ..., és beköltöztem a kiskecóba hallgatni a madarak csicsergését, és eget nézni ... 

 

aztán szépen észhö' tértem, és kezdtem váltásban dolgozgatni, jött a Világnátha, mindég kaptam fél év, nyoc- tízhónap haladékokat, és végül mennem kelletett ... nagy hálával gondoltam így is K-ra, hogy legalább ez a két év mennyire nagyszerű volt, h meg tudtam élni, h SENKI NEM BASZTAT !!! nem kérik számon a létemet, nem kötik azt feltételekhez ... 

 

naés kiköltözéskor így foghegyről odaveti láthatóan nagyon megfegyelmezett indulattal, h azért szép kétév lett az eredetileg kéthónapból ... 

 

NA B+!

 

folyt ...