Zakariás könyve  7. fejezet: 1-14. v (1-4, 6-10, 13-14, versek)

1 Dárius király 4. esztendejében [az Úr szózatot intézett Zakariáshoz], a kilencedik hónap [Kiszlév hónap] negyedik napján 2 Bételből elküldték Szarecert, Regem-Meleket és embereit, hogy imádkozzanak az Úr színe előtt, 3 és kérdezzék meg a Seregek Ura templomának papjaitól, valamint a prófétáktól: „Kell-e nekem az ötödik hónapban gyászolnom és böjtölnöm, amint már számos esztendeje megtettem?”

 Visszatekintés a nemzet múltjára. 4 Ekkor a Seregek Ura a következő szózatot intézte hozzám:

6 Hát amikor esztek és isztok, tán nem magatoknak esztek és isztok? 7 Nem ismeritek a tanítást, amelyet az Úr a régi próféták által adott, amikor még laktak Jeruzsálemben, és békében élt a környező városokkal együtt? Amikor még laktak a Negeben és a síkságon? 8 [Az Úr szózatot intézett Zakariáshoz: 9 Ezt mondja a Seregek Ura:] Szolgáltassatok igazságot mindannyian, gyakoroljátok az irgalmasságot és tanúsítsatok részvétet testvéreitek iránt. 10 Ne sanyargassátok az özvegyet és az árvát, az idegent és a szegényt. Szívetekben ne forraljatok gonoszságot mások ellen.

13 Ez történt: Hiába kiáltott, nem hallgatták meg, [majd ők is hiába kiáltanak, én sem hallgatom meg őket – mondja a Seregek Ura]; 14 ezért szétszórta őket a különféle népek közé, amelyeket nem is ismertek. Mögöttük pedig elpusztult az ország: nem járt arra senki sem. Sivataggá tették a csodálatos földet!”