Ezekiel könyve   12. fejezet: 1-28. (1-2, 4-5, 7-8, 11-12, 14-15, 18-19 versek )

A nép jelképes fogságba hurcolása. 1 Az Úr szózatot intézett hozzám: 2 Emberfia: lázongó nemzedék körében élsz; van szemük a látásra, de nem látnak; van fülük a hallásra, de nem hallanak, mert hiszen lázongó nemzedék ez.

4 Szedd össze a holmidat, mint a száműzetésbe készülők a csomagjukat, nappal, a szemük láttára. Aztán menj el este, a szemük láttára, mint akik számkivetésbe mennek. 5 A szemük láttára csinálj a falon egy lyukat és azon keresztül menj ki.

7 A kapott parancs szerint jártam el: nappal összeszedtem a holmimat, mint a száműzetésbe készülők, este meg rést vágtam kezemmel a falon. Sötétben mentem ki, s a holmimat a szemük láttára a vállamon vittem. 8 Reggel az Úr szózatot intézett hozzám:

11 Mondd: én jel vagyok nektek. Amit én tettem, azt teszik majd ők is: száműzetésbe, fogságba mennek. 12 A fejedelem, aki köztük van, a vállára veszi holmiját a sötétben, és a falon keresztül megy ki, amelyen rést ütnek, hogy ki lehessen rajta menni. Arcát befödi, hogy ne lássa a földet.

14 Azokat, akik elkísérik – segítőit és seregét –, mind szétszórom, a szél minden irányába, és kardot rántok utánuk. 15 Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha szétszórom őket a népek közé és szétszélesztem őket idegen országokba.

18 Emberfia, remegve edd kenyeredet, s vizedet is nyugtalanul és szorongva idd, 19 és mondd meg az ország népének: Ezt mondja az Úr, az Isten Jeruzsálem lakóinak, akik szétszóródtak Izraelben. Kenyerüket szorongva eszik, vizüket félve isszák, mert lakóinak erőszakossága miatt elpusztul az ország és akik lakják.