csakaveszprem
2022.12.01
|
|
0 2
8838
|
Még mielőtt [meghibbannék (B.G.)]: a Zagreb 5 ponttal a hetedik a csoportban, mi 13-mal a másodikok. Ez történt eddig ezen az őszön. Nálunk a három hetes BL-szünet óta nem igazi a csapat; ezt elsősorban Mahé sérülés utáni rosszabb formájának tudom be, ahogyan a korábbi időszak látványos játéka is alapvetően neki volt köszönhető. Ha ő jól irányít és a művész mellett a pályán van az ész is (Lauge), akkor Nenadic is a helyén van: elsősorban csereátlövőként (betörőként), másodsorban Nilsson kiszolgálójaként. Ha felbomlik ez a kényes egyensúly, akkor Petar úgy érzi, hogy egyedül kell a helyzetet megoldania - innen már életveszélyben vagyunk.
Továbbegyenlő: a kapusok hetek (hónap) óta nem nyújtanak kiemelkedőt, az új szélsők pedig (még?) nem hozzák azt a minőséget, amit a korábbi csapataikban nyújtottak. Elísson múlt heti testbeszéde egészen közelről sem tűnt túl biztatónak, pedig a félidőket megkapja/megkapná, csak ehhez be kellenne lőni a heteseket, a ziccereket és persze megfogni a labdát. Elfogyni látszik az őszi lendület, ez esetben talán jól jön majd a hosszú vb-szünet.
|
|