Nekem itt úgy jött le eddig, mintha ebből a brigádból többen kedvelnék a Wish-t, mint a Bloodflowers-t.

Én is jobban csípem, de nem olyan olyan sima ügy ez.(már ha egyáltalán így van)

Azt gondolom, hogy vagyunk itt sokan akik a Disintegration idején szerették meg a Cure-t, ebből következik, hogy nekünk a következő sorlemez a Wish volt amire vártunk. Volt 3 év felkészülési idő, gondolom ezalatt mindenki megismerte visszafele az együttes addigi életművét és 92-ben már kibacottul várta, hogy megjelenjen valami új.

Megjelent és nekünk ez volt az első várva-várt új Cure lemez, ami eleve felértékeli ezt a feelinget még utólag is.

Én akkoriban rommá hallgattam, nagyon tetszett, sőt a mai napig is, de az is igaz amit Szigi írt, hogy egyben meghallgatva fárasztó tud lenni, jobb néha egy-egy dal. Valamiért akkor a nagyvilág is rákattant a Cure-ra, nyilván a Disintegration sikere és a Wish kislemezei jól megtolták az érdeklődést, így ebben a korszakban volt a legnagyobb hype a zenekar körül, a slágerlistákon is marha jól szerepelt ez a lemez.

A Bloodflowers 8 évvel később nem okozott akkora katarzist a világban, amiről a Wild mood swings, a viszonylag sok eltelt idő és a kislemezek hiánya tehet, pedig nem rossz lemez. Jobban is szól, nem nagyon tudok belekötni, mégis valami furcsa és megmagyarázhatatlan okból sokkal többet hallgatom a Wish-t a mai napig.