Felken.

 

Diplomáciai kapcsolatok ápolására is használták az olajat. Királyok trónra lépése alkalmával a baráti országok uralkodói követeket küldtek, akik az új királynak királyi palástot és finom olajat vittek ajándékul. Szokás volt Egyiptomban a magas rangú hivatalnokok felkenése, Babilóniában pedig a papok felkenése is.

A kereskedelmi életben a szerződéseket közös lakomával erősítették meg. Ilyenkor a szerződő felek egymás fejét olajjal kenték meg. Ezzel ratifikálták a szerződést.

Az ÓSZ elsősorban a király felkenetéséről beszél. Izráel a környezetében élő államoktól vette át a királyság intézményét. 1Sám 8,4k szerint Izráel vénei azért kértek királyt Sámuel prófétától, mert a többi népeknél ez volt a szokás. A királysággal együtt meghonosodtak az ehhez tartozó szokások, a királyi udvartartás rendje, így többek között a király felkenése is. A felkent szó legtöbbször királyt jelent az ÓSZ-ben (1Sám 2,10.35; 16,6; 24,7.11; 26,9.11.16; 2Sám 1,14.16; 19,22; 22,51; 23,1; Zsolt 2,2; 18,51; 20,7; 28,8; 84,10; 89,39.52; 132,10.17). Idegen királyt nevez az Úr felkentjének Ézs 45,1: a perzsa Círust, aki megengedte a babiloni fogságban élő zsidók hazatérését.

 

Az ÚJ.SZ Jézust nevezi Felkentnek, Krisztusnak. Az Ő felkenetése egyszerre jelent királyi (ApCsel 4,25-27; Zsid 1,9), prófétai (Lk 4,18) és papi karizmát (ApCsel 10,38; Zsid 5,10). Jézus a keresztelés alkalmával kapta meg a küldetésének betöltéséhez szükséges Szentlelket

(Mt 3,16; Mk 1,10k; Lk 3,21k). A Jézus keresztelése alkalmával elhangzott Isteni kijelentés arról a mennyei eseményről ad hírt, hogy az ég és a föld Teremtője trónra emelte és királlyá kente Fiát (Zsid 1,3-13).