Szerintem ez is olyan, mint a szülői minta: vagy direkt nem olyan leszel vagy direkt olyan leszel, mint a szüleid. :)

Bennem meg a férjemben a nincs, azt hozta ki, hogy elutasítjuk a vant is. Kristálytisztán emlékszem, olyan pillanatokra, amikor kellett volna valami, de nem kaphattam meg, és átéreztem, hogy anyámnak jobban fáj, hogy nem tudja megvenni, mint nekem, hogy nem kapom meg. Pl. nekünk nem volt negyven kiló csoki a télapócsomagban, hanem zoknit hozott a mikulás, némi földimogyorót és egy csokimikulást meg egy kis virgácsot. Máskülönben nem nagyon volt otthon csokoládé, és akkor utáltam meg örökre, amikor az öcsém megette az én mikulásomat. Azóta se eszek csokit, nem is kívánom, nem is ízlik. A sajátjaimnak én nem vettem virgácsot, de ösvény vezetett a cipőikhez, amiben rendes csokiszeletek vagy csokidesszertek, karamell, alma, max. egy mini csokimikulás (a legvacakabb csokikat használják általában ezekben, én sajnáltam rá a pénzt) volt. De őket meg ez nem érdekelte, mert amúgy van a konyhában egy csokisedényünk, és onnan bármikor bárki ehetett, bár főleg a férjem dézsmálja. Akinek soha nem volt mikulás, ritkán evett egy-egy sportszeletet vagy vonatos csokirollót. Az első szülinapi tortáját én vettem neki. :(