Csimpolya Creative Commons License 2022.10.20 0 0 2955

Tegnap színházban jártam, megnéztem a Nemzet csalogánya című színpadi játékot. A fentiekből sejthető, hogy Blaha Lujza életéről szól, a naplója alapján íródott. Majdnem monodráma, azért mondom így, mert két nő beszélget, a színésznő és a szobalány. Ez utóbbi az évek folyamán bizalmassá vált, aki az öltöztetésen-fésülésen kívül afféle titkárnő lett, no meg bizalmas beszélgetőtárs.

Maga az előadás lenyűgözött, Blaha Lujza élete is figyelemre méltó, nem csak a színpadi szerepei, ez utóbbi sajnos vagy sem, de múlandó. Már az ismerősei felsorolásokat is úgy éreztem, a művészet, illetve színháztörténet lapjain járok. Volt ott Erkel és Liszt Ferenc, Jókai Mór, Gárdonyi Géza, Munkácsi Mihály, Rákosi Szidi, Hevesi Sándor, és ahogy írni szokták, még sokan mások.

Azon meglepődtem, hogy a Móricz-féle Sári bíró női főszerepét játszotta. A népszínmű fogalmát eleve hozzá kapcsoltam, de Móricz – legalábbis eddig azt hittem – nem illik hozzá. Tévedtem! Ez a hősnő tehetséges, de a kisszerű szerepben kisszerű intrikákkal éli ki a tehetségét. A kedvenc mondatom: Harminc éve bíró az uram a faluban, de ennyi idő alatt mindig elintéztem, amit én akartam! Kétségkívül manipulatív nőszemély, de anélkül egy politikus (vagy majdnem az) nem nagyon boldogulhat.

Akár ne is mondjam, hogy a Sári bíróban is nagy sikere lett, pedig eleinte vonakodott a szereptől. A Csíky Gergely-féle Nagymama főszerepét könnyebben vállalta el, bár nehéz volt rájönnie, hogy már nem kackiás menyecske, hanem tényleg nagymama korban van. Ez az átállás minden színésznőnek nehéz.

Végül, de nem utolsósorban írom meg, hogy a címszereplő, Hűvösvölgyi Ildikó remekül alakította Blaha Lujzát, (ő is rendezte a darabot) Nyírő Bea pedig a szobalány szerepében méltó partnere volt, Nem csak az előadás végen volt nagy és megérdemelt  taps, de jó néhányszor az előadás közben is! Örülök, hogy megnéztem, nagyon kellemes élmény volt.