Szenzációs lelet érkezett Magyarországra
– Többször szóba került a most feltárt üst különlegessége. Miben áll az egyediség?
– Nem túlzás szenzációs leletről beszélni, mert
ilyen régi és ilyen nagyméretű öntöttvas áldozati üstöt nem találtak sehol a világon.
Ha összerakjuk, akkor körülbelül harmincliteres üstöt kapunk. Ez azért fontos, mert vannak ugyan régebbi bronzüstök, de a bronztárgyak előállítása, öntése meg sem közelíti a vasöntéshez szükséges technikai igényeket. Míg a bronznak 1000-1400 fok kell, hogy önteni lehessen, addig a vasöntvényekhez 1800 fokot kell előállítani, s tartani legalább 4-5 órán keresztül. Hiszen a vasnak 1600 fok az olvadáspontja, de itt folyékony vasra volt szükség, meg persze olyan öntőtégelyre is, ami bírta ezt a hőt. Tehát őseink 2000-2500 évvel ezelőtt – nagyjából akkorra datálható ez az üst – ilyen páratlan technikával és kivételes tudással rendelkeztek.
– Kínában vagy Európában tudtak ilyen öntvényeket csinálni?
– Nem, akkoriban sehol nem voltak képesek erre.
Ez a világon az első ilyen tárgy. Úgy tűnik, ezeket a technikákat a sztyeppei népektől, a szkítáktól és a hunoktól vették át az eurázsiai műveltségek.
https://magyarnemzet.hu/kultura/2022/09/szenzacios-lelet-erkezett-magyarorszagra
Ezzel kapcsolatban egy interjú a Kossuth rádióban, itt hallgatható meg: a 19:07:51-nél kezdődik...
https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2022-10-09_19-05-00&enddate=2022-10-09_20-10-00&ch=mr1