Tyapa Creative Commons License 2022.10.09 -2 6 32197

Off 

 

Csodálkoztam volna, ha választ kapok. Lányom szülinapját ma ünnepeljük, erről jutott eszembe egy kitalált “történet”, hátha ez segít. Egyébként a fórumról szól. Szerintem.

 

Adott egy születésnap, az érintettek inkább nem otthon főznek, hanem elmennek egy étterembe. Az ünnepelt, rokonai, barátai, ismerősei, kollégái egy olyan helyet választanak, ahol korábban már többször voltak, nem kifejezetten olcsó, de eddig minden maximálisan rendben volt.

 

Az adott napon telt ház van. Nem vészesen, de késve veszik fel az italrendelést, majd az ételt is. Elég lassan érkeznek az italok, majd az ételek is, ráadásul nem teljesen egy időben, így azoknak is várni kell, akik már megkapták. Az ünnepelt egyik ismerőse ezt elég hangosan szóvá teszi az italosnak, majd a felszolgálót is helyre rakja, a többiek ekkor már elkezdenek fészkelődni. Aztán pont ő a steak-et nem azzal a körettel kapja, amivel kérte. A többiek (idegenek is) finoman próbálják csitítani, de ő üti az asztalt, kéreti a manager-t, majd kioktatóan, jó hangosan, hogy mindenki is hallja, szájbarágósan elkezdi. Ő a vendég, nem azt kapta, késve kapta, nem ezért fizet annyit stb. Gyors döntés a vezető részéről, vagy megvárja, hogy elkészüljön a megrendelt köret vagy elfogadja a kihozott ételt ingyen. Duzzogva elfogadja a második verziót. Mindenki, még a környező asztaloknál is döbbenten hallgatják, hogy az érintett nevetve megjegyzi, tulajdonképpen ezt is a köretet is pont annyira szereti, mint a rendeltet, vacillált is, hogy melyik legyen, de így tökéletes, hiszen még fizetnie sem kell.

 

A születésnap hangulata oda, az ünnepelt nem is érti az egészet, csendben elfogyasztják az ételeket, kényszeredetten koccintanak, egyedül az emberünk boldog. Hiszen igaza volt, bár ehhez az adott helyzetben le kellett mennie az érvelésében az atomi szintre, ahol minden fekete-fehér-igen-nem és persze egy burkot kellett vonnia maga köré, amiből csak a belülről látható szempontok látszanak, kívülről innen képtelenség szemlélni a helyzetet. Mert ugye pl. az sehol nincs leírva, mennyi időn belül kell az italt kihozni. Ha 3 percen belül jön kiváló, 5 perc jó, 8 perc elfogadható, 10-nél már van aki megjegyzi, hogy szomjas, 15 körül valaki halkan megkérdezi a felszolgálót, hogy mikorra várható stb. Igazából 3 percen túl bármikor is hozzák, lehetőség van belekötni, ha valaki akar. Nincs egyetemes igazság, az élet bonyolult.

 

Lehetsz bármilyen jó cimbora, kiválóan érthetsz az ételekhez, italokhoz, szakmádból kifolyólag lehetsz egyébként kiváló társalkodó partner bizonyos témákban, ha a burkodból nem tudsz kilépni, ha az élet összes helyzetét, konfliktusait, vitáit csak egyféle szempont szerint tudod megélni és mérlegelni (a magadnak felállított szabályok és törvények szerint) és nem tudsz társaságban viselkedni, ne csodálkozz, ha legközelebb kinéznek onnan vagy meg se hívnak, főleg úgy, hogy ezt nem először játszod el. El kell dönteni melyik a fontosabb, te magad, a születésnap vagy egyik sem, hanem a cirkusz. Ha nem a születésnap, a kérdés még mindig az, miért és ez miért jó?

 

On

Előzmény: Tyapa (32189)