"Istvánhoz képest Ilona örök fiatalnak néz ki, meg sem mondanám róla, hogy már 68 éves. 1991-ben a lakásmaffia áldozata lett, utcára került, de hajléktalanként is dolgozott, amit tudott. Az utcán ismerkedett meg későbbi jótevőjével, egy 80 éves férfival, aki felvette havi 40 ezer forintért betegápolónak, és most pár éve nála lakhat egy VI. kerületi, 120 négyzetméteres lakásban.
„Szabadidőmben varrni szoktam ismerősöknek, abból tudom még kicsit kiegészíteni a bevételem. Negyven évig dolgoztam a postán és az IKV-nál, de a nyugdíjam így is csak 100 ezer forint. Hát hol lehetne abból megélni?! Pedig én soha életemben nem cigarettáztam, nem ittam, de még egy kávét sem. Az a szerencsém, hogy egészséges vagyok, és tudok dolgozni.”
Ilona hét közben a szintén kisnyugdíjas, idős ápoltjának és magának a Harminckettesek teréről visz ebédet, nagy segítségnek tartja a Heti Betevő ételosztását, mert így hétvégén nem kell főznie. Persze reggelihez, vacsorához így is be kell mennie a boltba, akciós újságokból tájékozódik, hogy mit hol tud megvenni olcsóbban. Ruhákat adományboltban vásárol, ötszáz forintért már cipőt is kap. „Kitartónak kell lenni, és szorgalmasnak, és akkor fent lehet maradni” – mondja."
Forrás: https://telex.hu/belfold/2022/10/04/heti-betevo-etelosztas-szegenyseg-civil-szervezetek