de én akkor is azt mondom, hogy ha visszagondolok, mi volt a legfárasztóbb a gyerekekkel, akkor azt kell mondjam az iskola. és nem, nem a tanulás, vagy ilyesmi, nem. hanem maga az ISKOLA, mint rendszer. a tanárok, és minden ami ezzel jár.
nekem nem volt fárasztó amúgy a gyerek. sosem vágtam őket be bölcsibe, meg nem mentek nyáron intézménybe, olyan nem volt, hogy én otthon egy babával a másik meg intézményesítve, szóval akkor otthon voltak velem, általában délben hazajöttek. engem az iskolájuk készített ki.
én továbbra is azt mondom, hogy akinek még most van kicsi gyereke vagy még most tervez gyereket az fogja magát és meneküljön el innen egy normális országba, menekítse el a gyerekét olyan helyre ahol nem szétbaszni akarják a gyereke elméjét és lelkét az általános iskola mocsarában. főleg most, egyre rosszabb a helyzet, és ez csak rosszabb lesz.
most már majd fizikailag is tönkrebasszák a gyerekeinket. a középiskolákban 18 fokban kell(ene) tanulniuk. hát a lónak a faszát. a gyerekeim az első betegségig járnak iskolába. és pont. mentsétek innen a gyerekeiteket!