Nem mondtam, hogy ugyanannyi. Azt mondtam, hogy az már mindegy. ;) A mosógépet úgyis akkor rakod meg, ha van egy mosásnyi. Lehet, hogy kevesebbszer egy héten, de kb. 5 percekről van szó. A főzésnél is az előkészület mondjuk valamivel hosszabb, és nagyobb edényben főzöl, ennyi. Én nem is tudok kevés főre főzni, egy főre meg 100 főre (viccen kívül) tudom az anyagkiszabatokat, azt kb. felszorzom vagy leosztom 10-re és kb. akkora adagokat főzök egyszerre. Marha nehéz volt rávenni magam, hogy amikor hárman voltunk, akkor legalább lefelezzem, és még úgy is mindig volt/van maradék. De nem is baj: nekem mindig van a fagyasztómban valami pár héttel ezelőtti maradék, amit gyorsan fel lehet olvasztani, ha nem akarok főzni.
Én nem érzem nagy erőfeszítésnek, hogy egy helyett kettőre kell főznöm, pláne ha az férj, és a költségek és a feladatok is megoszlanak. Ezen felül meg ahány gyerekkel szaporodtunk, nagyon jelentős változást semmi se jelentett. Mi nem babakocsiztunk, hanem kendőztünk, nem jártunk egy játékbolttal a játszótérre, mert van ott hinta meg más játék is, és főleg szaladgáljon, aztán jóság van. Nem volt babakádunk, a nagykádban fürdött, simán kempingeztünk velük, folyton úton voltunk, minket aztán semmiben nem korlátozott a gyerek. Amit meg meg kell csinálni, azt megcsináltuk vinnyogás nélkül. :) Szóval de: nekem édesmindegy, hogy 1, 3, 4, 6 vagy 10 főre főzök-e vagy egy nagy partit dobok és 50-re főzök. Nem lesz négyféle pogácsa meg háromféle főétel plusz köretek, max. némi bolti pogácsa, egyféle leves és egyféle főétel, de az mind finom és bőséges.
De kétségtelen, hogy ha túlbonyolítod az életet és kézzel kimosod a mosógép előtt a szutykos zoknikat meg ötpercenként felsepred az előszobába behordott sarat (kérdem én: mi a fasznak, ki fog ott henteregni a földön?), akkor ügyesen túl lehet bonyolítani az életet és lehet tényleg sóhajtozni, hogy egy percem sincs, egész nap takarítok, mégis szalad a lakás. Heti egy-két óra nagyobb takarítás és esetenként (vagy esténként) mindennek a helyére dobálása, és bármikor jöhet a vendég. Kivéve ha azért jön, hogy elég tiszta-e az ablak. De ha nem tetszik neki, hogy poros meg is pucolhatja ám. ;P