Kedves alienne!
Ok nélkül megbántottalak,sajnálom!
Nehezemre esik még így,az internet arctalansága mögé bújva
is kimondani - bevallani,hogy mi váltotta ki az indulatomat,de megpróbálom.
Nekem nincs testvérem.
A kisebbik meghalt,még mielőtt megszületett volna, azt sem tudom,
hogy húg lett volna,vagy öcskös.
A nővérem pedig?
Hát igen.Ő megszületett,de betegen./ Erről nem szeretnék többet
mondani,a lényeg ,hogy ez a kór se akkor ,sem azóta nem gyógyítható,de
meg sem előzhető ./
Gyerekkoromban elég sokszor megaláztak ,kigúnyoltak /röhögtek,
csúfoltak,kiközösítettek....stb/ miatta.
Nehezítette a helyzetemet,hogy még unokatastvérem sincs,így gyakorlatilag
magányosan nőttem fel.
Tudom,hogy mindenkinek más fáj,de én nagyon sok /az összes!!/
csokimat,ruhámat odaadtam volna,és odaadnám még ma is,ha lett volna
valaki,akivel együtt játszhattam,sugdolózhattam ,összebújhattam volna.
Nna!! Emiatt húztam fel magamat,mert úgy érzem,hogy pótolhatatlan ajándékot
kapott az,akit az élet testvérrel ajándékozta meg,és ő ezt nem áldásnak,
hanem átoknak fogja föl.
És ezért haragszom azokra,akik az egyke szerepét szánják a gyereküknek.
Legyen ez válasz arra is,hogy esetleg miért is kellhet a sok gyerek.
Egyébként - és ezt nem moralizálásnak szánom -,de a saját életemben
azt tapasztaltam,bármennyi energiát fektetek is egy külső kapcsolatba,
ha igazán nagy bajba kerülök,akkor CSAK a családomra számíthatok.
iceberg