A harmadik és utolsó könyvtár az Országos Statisztikai Hivatalé volt, Meglepődtem, mert ezt volt az egyetlen, ahol jelenléti ívet kellett aláírnom, bár igaz, személyit nem kértek, Itt szerencsére csak tizenöten voltunk, bőven volt hely, mindent lehetett látni-hallani. Három ember vette át egymástól a stafétabotot, mindegyiküket érdekelte a témája, és szívesen beszélt róla. Elsőnek az épület körülötti utcákról beszélt, mindegyikük egy-egy neves statisztikusról kapta a nevét. Kezdjük Fényes Elekkel, ő 1848-ban kapott felhatalmazást a statisztika megalapításáról, eddig ugyanis Ausztriával együtt voltunk. Viszont az események alakulása miatt nem ez volt a kormány legnagyobb gondja. Aztán jött Keleti Károly, aki a kiegyezés után tizenkét munkatárssal kezdte el az adatgyűjtést, méghozzá a saját lakásában dolgoztak, mert akkor még nem volt irodájuk. Aztán vagy tízszer költöztek, végül megkapták ezt az épületet, ami nagyon szépre sikerült! Meglepő módon 1896-98 között, azaz két év alatt felépült. Ami Keleti Károlyt illeti, kiderült, hogy Bem seregében harcolt, idősebbnek mondta magát, hogy ott lehessen.  Szerencsére a megtorlások elkerülték, később megérdemelte a hivatalt. Egy fényképet is láttam róla, kifejezetten jóképű férfi volt, szerintem őt  Jókai találta ki! Viszont a statisztikát művelve remek külföldi kapcsolatokra tett szert, évkönyveket, adatokat cseréltek, találkoztak is. Ez később hasznosnak bizonyult, mert a szegedi árvíz után ő beszélte rá a svéd királyt, hogy adakozzon a város javára. Beljebb menve itt is egy olvasóterembe értünk, itt megtudtuk, hogy ebben az épületben csak pár százezer könyv van, de a törökbálinti raktárban további nyolcszázezer. Van miből választani! Annál is inkább, mert nem csak statisztikai könyvek vannak nagy bőségben, szépirodalom is, ez a könyvtár kap kötelespéldányt. Be is lehet menni olvasni, de ki is kölcsönözhető, ha nincsen itt, elhozatják a raktárból. Viszont az asztalokon néhány érdekesebb könyv feküdt, az egyikbe belenézte megrendelésre készítettek, a megajándékozott születése napján megjelenő újságok cikkeket gyűjtötték össze. Amibe belelapoztam, 1971-es volt m. Ez olyan nyomtatvány volt, amit születésnapi lapszámok cikkeiből állítottak össze. Egyikük a Ludas Matyi karikatúrája volt, igyekeztem diszkréten mosolyogni, de azért más is nézegetni kezdte, mi tetszik annyira. A rajzon egy nővér látható, három csecsemőt ölel magához, és így szól a vele szemben álló férfihoz: Gratulálok, apuka! Lakásuk született!

Ezek után kiderült, hogy az első népszámlálást II. József rendelte el, az akkori birodalom létszámát 5-6 millióra becsülték, kiderült, hogy kilencmillió. Érdekesség, hogy pozsonyi nemesek iratban kérelmezték, hogy a nemesi származásúakat zöld tintával írják! Nem csodálom, hogy szegény II. Józsefnek még a parókája hajszálai is égnek álltak a nemesektől!

A kézirattárban, az asztalon néhány kitett iratot láttunk, gyengéd célzásként cérnakesztyűket raktak ki mellé. Az egyikhez közel hajoltam, de nem nyúltam hozzá, csak nézegettem. Mint kiderült, a hivatal egykori elnöke, aki részt vett az első világháborúban, cetlikre jegyezte az emlékeit, és csak 1923-ban írta le, ki is akarta adatni, de nem került sor rá, viszont napjainkban kiadtak róla egy életrajzi kötetet.

A szomszéd szobában megnéztük a legnagyobb és a legkisebb könyvet. Az előbbi asztallap, az utóbbi körömnyi nagyságú volt.

Befejezésül megnéztük a térképszobát, az egyiken a Balatont fordítva rajzolták, no meg a Duna is visszafelé folyik, sebaj!  Viszont láttunk egy logargépet, olyan, mint a logarléc, csak tekerni kellett. Viszont még senki nem jött rá, hogy kellene, ezért inkább békén hagyták, Szerencsére a szabvány íróasztali felszerelés már nekem is jó barátom, levélbontó kés, tintatartó, tollszár, tapper, mindez csinosan elrendezve egy kis tálcán.

Ez is tovább tartott, mint egy óra, de csöppet sem volt unalmas! Kellemes emlékekkel és egy ajándékba kapott 2020-as statisztikai zsebkönyvvel távoztam.