Improvizáció alatt ez esetben - mint ahogy m.illion is fogalmazott - csupán hangok véletlenszerű egymásutániságát értettem. Tehát ebbe a kategóriába tartozik az, amikor egy macskát rátesznek egy zongorára és ahogy lépked, az a nagy mű. Bár mondjuk elképzelhető, hogy egy macsek színvonalasabb számot klimpírozna össze, mint némelyik mai együttes, de ez más tészta. Ide tartozik még az is, amikor koncert alatt a közönség által elkövetett zajokat (papír, zacsi, pusmogás, zúgolódás stb.) értjük. Ugyan jó poén, de gagyi. Vagy hangok véletlenszerű leütése bármilyen hangszeren.

Bolero és Oldfield NEMCSAK abból áll, hogy állandóan uazt a dallamot ismételgetik semmi változatosság nélkül. Ravel pl. úgy oldja meg, hogy fokozza a hangerőt, a hangszerek számát stb., ez már egyértelműen változatosság, tehát a monotonitást próbálja feloldani. Nem is beszélve arról, hogy az egész mű maga elég változatos. Változatosság ismerős dalamokkal, amik a redundanciát jelentik, szerintem nem gagyik.

Ha az improvizáció már keretbe van foglalva (visszatérő motívumok, dallamok stb.), akkor már tartalmaz redundanciát, tehát nem gagyi. Bár azért szerintem sokszor elég vékony a határ a kettő között. Pl. az ál-műértő, sznob közönséget át lehet verni. Még rajongani is fognak.

Mozartra számos külső tényező hatott, ami természetesen befolyásolta alkotási folyamatát is. Ha egy giccses környezetben nevelkedsz, ilyen a kultúra, óhatatlan, hogy ez le ne képződjön valahol. Mozart nem szeparáltan élt, hanem egy meglehetősen giccses közeg vette körül, ebből a szempontból tehát nem fontos, hogy "eladta-e magát" vagy sem. A kultúra egyes elemeit vagy elutasítod vagy nem, de mindenképpen hatással van rád. Mozart kétségtelenül zseni volt, ennek ellenére egy csomó műve tele van giccses motívummal. Ami attól még lehet tetszetős, pl. én is szeretem Mozartot. (itt visszautalnék kicsit a neuschwainstein-i kastély problémájára).

Nagyjából ennyi. Várom a megkövezést.

Archi