Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;
A melyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek is prédikált,
A melyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, a melyben kevés, azaz nyolcz lélek tartatott meg víz által;
1 Pt 3,18
Mit állít ez az ige:
1. Már pedig volt özönvíz. (olyan amilyen meg van írva: globális)
2. Az akkor elpusztult emberek lelkei Jézus Krisztus bestiális kivégzésekor (nagyjából a mai időszámitás kezdetekor) még mindig olyan állapotban voltak, hogy tudták venni az üzenetét.
Vagyis a Biblia szerint létezik egy olyan hely amiről beszélünk.
(Tök mindegy mindegy minek nevezzük a földi börtönt, ahova a földi létben az elitélteket zárják annak is van egy pár rokonértelmű neve, lényeg, hogy jó sz@r hely és jobb elkerülni, hogy az ember valaha is oda kerüljön...)