Sziasztok!

Ma este találtam meg ezt a topicot, és nagyon elgondolkodtató dolgokat olvastam.
Nekünk két gyerekünk van, 10 és 12 évesek, őszre várjuk a harmadikat. Nekünk valahogy mindig úgy jött ki a lépés, hogy "Állambácsi" soha nem segített semmiben. A legnagyobb gyerekemet egytemista fejjel szültem, igaz végzősként, de csak gyest kaptam, gyedet nem. A második gyorsan követte az elsőt, így elég nehéz volt, de boldogan vállaltuk. Kocsink nincs, jogsink sincs. Még soha nem éreztük hiányát. Most, hogy önerőből nagy lakásban lakunk, végre bodlogan vállalkozhattunk a harmadik gyerekre. Egy másodpercig sem fordult meg a fejemben sem a lakástámogatás (amúgy is túlkorosak vagyunk, és nem is akarunk innen elköltözni), sem a nagyobb családi pótlék. (Kb. a havi pelenkaadag felére futja belőle.)
Hiszem, és közvetítem azt az elvet, hogy ott, ahol nagyobb értéknek számít a menő cucc, a menő nyaralás, a jobb kocsi, ott nem az igazán komoly értékekre figyelnek. Olyan rövid ideig élünk, érdemes ezt együtt egymásért csinálni!
Soha olyan boldog életemben nem voltam, mint amikor a gyerekeim azt mondták: szeretlek anya. Vagy ha mondani még nem tudták, a szemükből sütött. Ahol több a szempár, ott hatványozódik a szeretet is.

Tímea

Ui: Nem vagyok sem vallásos, sem egyeb kategoria, csak egy diplomás boldog kismama.