Néhány szó Marx “globalizációs” elméletéről

Manapság a legkülönbözőbb fórumokon, szinte naponként (sőt, naponta többször) esik szó az ú.n. globalizációról. Ezeknek az elemzéseknek, elméleteknek az elsöprő többsége polgári alapokon áll. Egyértelműen helyeslik, vagy részben bírálják a tőkés globalizációt. Hibáival vagy “hibái nélkül” csak ezt tekintik lehetségesnek. Marxot a legjobb esetben is csak megemlítik, mint aki már elavult és elméletileg is helytelen alapokon nyúlt a kérdéshez; nem is rendszeresen, vele csupán esetlegesen és spekulatívan foglalkozott.
Pedig Marx globalizációs elmélete időben az elsők és ma is a legjelentősebbek közé tartozik, bár magát a “globalizáció” kifejezést nem használta.
Marx globalizációs elmélete azért nem szerepel ma, mert része a történelmi materalizmus elméletének, a kapitalizmus tudományos elemzésére támaszkodik, és a tőkés renddel szemben álló elnyomottak, kizsákmányoltak érdekeivel függ össze; továbbá, mert az európai szocializmus átmeneti vereséget szenvedett.
Itt csak egészen röviden és általános alapjaiban vázolnám fel az egyébként valószínűleg sokak által ismert, de most nem szalonképesnek gondolt marxi koncepciót.
Marx szerint nincs valamiféle semleges (osztálytartalomtól, politikai alapállástól, ilyen vagy olyan filozófiai, főleg történelemfilozófiai elmélettől) független globalizáció, illetve globalizációs elmélet. Ennek megfelelően van tőkés és kommunista globalizáció és globalizációs elmélet.
Először a tőkés globalizációról.
Amíg az emberek egy személyre méretezett kézi szerszámokkal folytatták termelésüket, addig történelmük is helyi, egymástól elszigetelt népek történelme volt. A történelemnek világtörténelemmé válása a korlátolt kézi eszközökről a gépi munkaeszközökre való áttéréssel kezdődött.
1./ A marxista globalizációs elmélet túlhaladottságát egyesek azzal is megpróbálják alátámasztani, hogy Lenin az imperializmust, a monopolkapitalizmust a tőkés társadalmi formáció utolsó fokának nyilvánította, s ezt egyben a szocialista átalakulás előestéjének vélte. Ezzel szemben a valóság — mondják — az, hogy a monopolkapitalizmust a globális társadalom követi, a szocializmus pedig megbukott. Ez nem egészen így van. Lenin a kapitalizmusnak két alapformáját különböztette meg: a klasszikus, szabadversenyes kapitalizmust és a monopolkapitalizmust vagy imperializmust. A globális tőkés társadalom nem az imperializmus, a monopolkapitalizmus után következik, hanem ennek a harmadik foka. Az első: a magánmonopóliumok uralma, a második az állammonopóliumok dominanciája, a harmadikat a nemzetközi monopóliumok diktátuma jellemzi.
A gépi munkaeszközök (szemben a kéziekkel) egyetemesek, csak össztársadalmilag mozgathatók, és fejlődési lehetőségeik is korlátlanok. Az anyagi termelés eszközeinek ilyen átalakulása az akkori burzsoázia történelmi megerősödésével és hatalomra kerülésével kezdődött. Ezért a globalizáció — tőkés globalizáció. A totálissá fejlődő munkaeszközök előrehaladásával a termelés, a fogyasztás, a forgalom és a csere is világméretűekké lettek. A minél nagyobb profitra való törekvés végigkergeti a burzsoáziát az egész földgolyón. Saját képmására formált világot teremt magának. A legcivilizálatlanabb népeket is belerántja a civilizáció világáramlatába. A régi, helyi, nemzeti önellátás helyébe a nemzetek sokoldalú érintkezése, egymástól való függése; a mind kevesebb kézben összpontosuló világtőke a nemzeti keretek fölé nő. Ez a tőkés jellegű, világméretű érintkezés hiearchizált. Van “agya és szíve”, vagy ahogy ma mondjuk: centruma (ami akkor Anglia és Franciaország volt) és vannak “végtagjai”, perifériái. A globalizációval nem szűnnek meg a tőke alapvető ellentmondásai. Ezek is világméretűekké válnak, és gyakrabban törnek a felszínre végtagjaiban, mint középpontjaiban. Ez a folyamat így van nemcsak az anyagi termelés és érintkezés terén, hanem a társadalom politikai és szellemi világában is. A tőkés világ alapellentmondásainak nemzetközivé válásával az osztályharcnak is világméretűvé kell válnia. A kizsákmányoltak, elnyomottak is csak akkor számíthatnak eredményre a világméretekben ellenük összefogó tőkésekkel szemben, ha maguk is világméretekben fognak össze: “Világ proletárjai, egyesüljetek!”
2./ Csak megjegyzem, hogy Marxék a bérmunkások osztályába nemcsak a fizikai munkásokat sorolták, hanem az orvosokat, jogászokat, papokat, költőket és a tudomány embereit is, amennyiben a tőke alárendeltjei, résztvesznek a profit termelésében és a tőkések által való kisajátításában.
Marx nemcsak tőkés globalizációról ír, hanem az azt meghaladó, azon túllépő, korlátait, antagonizmusait feloldó globalizációról: a kommunizmusról, kommunista globalizációról is. A tőkés globalizáció annak az alapvető ellentmondásnak a csillapítására jön létre, amely az egyre hatalmasabbá, globálisabbá váló termelőerők és és a tőkés kisajátítás között feszül. Ezt az alapvető antagonizmust azonban tőkés keretek között feloldani nem, enyhíteni is csak átmenetileg, ideig-óráig lehet, amire végül is a tőkés világ minden addiginál súlyosabb és átfogóbb válsága következik. A kommunizmus a már kifejlett totális, globális termelőerőknek, azok összességének világméretű társadalmasítása: a totálissá váló egyesült egyéneknek való alárendelése. Ennek alapján megszűnik a munka és a tulajdon egymástól való elválasztása, a nagy többség kevesek által való kizsákmányolása, az osztályellentétek, sőt az osztályok léte is. Az állam és a diktatúra minden formája eltűnik; minden egyén és közösség szabadsága és képességei sokoldalúan kibontakozik.
3./ Marx természetesen nem ismerhette a tőkés globalizáció mai konkrét formáit. De a valamennyire is tárgyilagos polgári gondolkodók is — elemezve a mai tőkés globalizációt — alapjaiban ahhoz hasonlót állapítanak meg róla, amit Marx és Engels több mint százötven évvel ezelőtt. Itt és most csupán Soros György “A globalizáció válsága”, és Hans-Peter Martin — Harald Schumann: “A globalizáció csapdája” (Támadás a demokrácia és a jólét ellen) c. könyvére utalunk. Az utóbbiból csak néhány mondatot:
Soha nem látott technikai fejlődés. A villámgyors kommunikáció, az alacsony fuvarozási költségek, a határokat nem ismerő szabadkereskedelem az egész világot egyetlen piaccá olvasztja össze. Nő a termelékenység, a kíméletlen globális verseny. Csökkennek a bérek és szociális juttatások. A lakosság 20 %-ának a munkája elég ahhoz, hogy lendületben tartsa a világgazdaságot. Pénzpiaci téboly. A pénzerőviszonyok és nem a jog és a törvény uralkodnak. Még az USA kormánya is a pénzarisztokrácia és a bankvezérek irányító pálcáját követi. A világpiac diktatúráját építik ki. Szétrombolják az államot és a demokrácia nyújtotta stabilitást. Ez kapitalista ellenforradalom. A világ soha nem látott mértékben hasad ketté. 358 milliárdos együttvéve olyan gazdag, mint a világ lakosságának fele. Ijesztő az ökológiai közöny. A szociális konfliktusok végül is háborúhoz vezetnek.

Gondi József