Hali!
Most olvasom csak, mert úton voltunk. Köszi a tippeket. Most érkeztünk Balatongyörökre, itt pihenünk egy jót, reggel meg haza, meló.
Ma páratlanul jó napunk volt. A reggeli frissítő 8 fokban leereszkedtünk Hochkar-ból, majd Wildalpenen keresztül Mariazell, majd Kalte Kuchl-nél ebéd, aztán 21-es úton Sopron irányába, Sárváron át Balaton.
Mivel csak a párommal voltunk, nem kellett senkihez igazodni, ahol csak kedvünk volt, megálltunk nézelődni.
Pazar 15-17 fok volt, ebéd után kisütött a nap, de a határig 24 fokban jöttünk. Aztán onnan szépen felkúszott 30ra, de a főutakon suhantunk 130-140 körül, úgyhogy volt menetszél, ki lehetett bírni.
Párommal azt beszéltük, hogy vissza kéne jönni a gyerekekkel, mert az Alpok annyira szép, hogy kényelmes cuccban, kocsival csavarogva szinte egyik látnivaló éri a másikat, gyakorlatilag bárhol el lehet tölteni pár napot helyben is.
Wildalpennél volt egy szarvasunk is, szerencsére nem túl közel, de kellemetlen volt, mert előzés közben kellett satuznom.