Hosszas keresgélések után helyesbítek;
Badacsony a "megfejtés", Boglár nem játszott.
"Őszi ködben érkeztem Balatonvilágosra. Alsótekeresnél jobbra letértem a főútvonalról, de még jó fél óráig bolyongtam a gidres-gödrös utakon, mire rátaláltam a gazdaság központi irodájára. A ködtől félig vakon léptem a szobába, s meglehetősen értetlenül, mivel fogalmam sem volt róla, hogy a Badacsonyi Állami Gazdaságnak miért Balatonvilágoson, tehát a Balaton túlsó partján van a központja. Dr. Radnóti István igazgató fogadott (azóta a Veszprém megyei tanács elnöke már), és sietősen, de nagyon pontosan, precízen tájékoztatott mindenről.
A Badacsonyi Állami Gazdaság nyolc és félezer katasztrális holdon gazdálkodik. A területéhez tartozik a fűzfői gyári műúttól Alsóőrsig, Csopakig minden állami szőlő és föld, továbbá az összes vulkanikus eredetű hegy déli lejtője, beleértve ebbe a Somlóhegy déli oldalát is. Ezeken a területeken borszőlőt termelnek, Aligán viszont étkezési szőlőt és szőlőszaporítóanyagot; Alsótekeresen díszfákat, rózsát, komlót, s itt működik a gazdaság híres faiskolája is. Tihanyban levendulát, zsályát és vörös bort termelnek. Három éve kezdték meg a híres apátsági szőlő rekonstrukcióját. A gazdasághoz ezenkívül szántók és a dolgozók illetményföldjei tartoznak még. Az Állami Gazdaság a Balatonfelvidéken a papok és a grófok örökébe lépett. Badacsony, Tihany és a papoké volt, Szigliget az Eszterházyaké, Alsótekeres pedig Slikker Sándoré.
A Badacsonyi Állami Gazdaság ezerkettőszáz embernek ad állandóan kenyeret, de a nyári csúcsidőben a munkások száma eléri a kétezerkétszázat is. A terepviszonyok miatt a gazdaság gépesítése minimális, s az intenzív kultúra egyébként is sok emberi munkaerőt igényel. Nyaranta a gazdaság munkáját KISZ-építőtáborok segítik: egy egyetemi tábor, egy lánytábor és egy nemzetközi tábor."
DIA (Digitális Irodalmi Akadémia)
Balatonvilágoson készült a Traubisoda is.