Zsidóknak írt levél 1. fejezet : 1-14,
(1 -7, 10-11, 14. versek )
Bevezetés.
1 Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a prófétákban; 2 ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk, akit a mindenség örökösévé tett, aki által az időket is teremtette. 3 Mint dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása, ő tartja fenn hathatós szavával a mindenséget. A bűntől való megtisztítást elvégezve helyet foglalt az isteni Fölség jobbján, 4 s annyival kiválóbb, mint az angyalok, amennyivel különb nevet örökölt náluk.
I. A FIÚ ÉS AZ ANGYALOK Krisztus fönségesebb az angyaloknál.
5 Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.” 6 Ám amikor Elsőszülöttét bevezeti a világba, ezt mondja: „Imádja őt Isten minden angyala.” 7 Az angyalokról így beszél: Aki követeit szelekké teszi, és szolgáit tűzlángokká.
10 Továbbá: Kezdetben, Uram, te teremtetted a földet, az ég is a te kezed munkája. 11 Ezek elmúlnak, de te nem múlsz el soha, mindenek elavulnak, mint valami ruha.
14 Nemde ők mind szolgáló lelkek? Azok szolgálatára vannak küldve, akik majd öröklik az üdvösséget.