Elfogták a motorosgázolót.......Sokkolta a motoros társadalmat a június végi, püspökladányi baleset, amelynek során egy szabályosan közlekedő motoros a helyszínen életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült.
Csak fokozta a döbbenetet, hogy a baleset okozója, a szemközti sávból áttérő 37 éves autós segítségnyújtás nélkül, a járművet hátrahagyva elmenekült a helyszínről. Három hétig bujkált az elkövető, mígnem kattant a kezén a bilincs. A halálos közúti baleset gondatlan okozásáért, valamint a segítségnyújtás elmulasztásért eleve súlyos büntetésre számíthatna, de esetében a bűnlajstrom kiegészül még az eltiltás hatálya alatti járművezetéssel is.
Cserbenhagyás vagy segítségnyújtás elmulasztása? Mi a különbség?
Cserbenhagyás, mondanák most sokan. Pedig hivatalosan nem az, hiszen a Btk. 239. paragrafusa szerint e közlekedési bűncselekmény akkor valósul meg, ha a balesettel érintett jármű vezetője anélkül távozik a helyszínről, hogy meggyőződne róla, megsérült-e valaki. Ez a mozzanat nemcsak erkölcsi, hanem jogi szempontból is döntő jelentőségű, hiszen éppen a személyi sérülés jelenti a választóvonalat – jogi nyelven elhatárolási pontot – a súlyosabb bűncselekménytől, a segítségnyújtás elmulasztásától, amelyért az említett baleset okozójának is felelnie kell.
A helyszínelés során készült fotó (Forrás: Police.hu)
Utóbbi tényállása a Btk. 116. paragrafusának értelmében abban az esetben állapítható meg, ha valaki nem nyújt tőle elvárható segítséget sérült vagy olyan személynek, akinek a testi épsége közvetlen veszélyben van. Alapvetően vétségről, azaz gondatlanságból elkövetett bűncselekményről van szó, amelyért két évet lehet kapni. Ugyanakkor, ha a sértett meghal, már bűntettért, azaz szándékosan elkövetett bűncselekményért állítják a bíróság elé az elkövetőt, akit tettéért három évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetnek. Nagyon fontos tudnivaló, hogy míg a cserbenhagyást csak a közlekedésben résztvevő, jelesül a járművezető követheti el, addig a segítségnyújtás elmulasztásával – lévén nem közlekedési, hanem élet és testi épség elleni bűncselekmény – a jármű utasai is megvádolhatók.
Megúszható börtön nélkül a cserbenhagyás?
A cserbenhagyók a bírói gyakorlat alapján nem kerülnek börtönbe, viszont számíthatnak rá, hogy hosszú időre elveszik a jogosítványukat. Természetesen a segítségnyújtást elmulasztók komolyabb következményekre számíthatnak. Ők a járművezetéstől való eltiltás mellett számolhatnak felfüggesztett szabadságvesztéssel is, amelyből nagy eséllyel letöltendő lesz, ha súlyosbító körülmények állnak fenn.
RÁCSOK MÖGÉ KERÜLT AZ A SOFŐR IS, AKI 2020 SZEPTEMBERÉBEN, ÁSZÁR ÉS TÁRKÁNY KÖZÖTT RÉSZEGEN, A FORGALOMBÓL KIVONT JÁRMŰVÉVEL ELGÁZOLT EGY, A MOTORJÁT A KIVILÁGÍTOTT ÚTON TOLÓ FÉRFIT, AKI MÁSNAP A KÓRHÁZBAN BELEHALT A SÉRÜLÉSEIBE.
Az ütközést követően az elkövető ugyan megállt egy pillanatra, ám – talán a sokk hatására vagy a felelősségre vonástól félve – nem nézte meg, hogy az elütöttnek van-e szüksége segítségre. A vádlottat a bíróság idén júniusban ittas állapotban elkövetett vezetés, valamint a segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt 5 év 6 hónap büntetésre ítélte, illetve 6 évre eltiltotta a járművezetéstől.