Ezt a kocsit ( nincs róla jobb képem )  egy 91 éves bácsitól vettem , aki 83 éves koráig vezetett "normál" járművet , majd ezt a leharcolt küllemű 400-ast hajtotta -- igaz nem használta másra , csak a feleségével kipöfögtek a házuktól 8 km-re levő telekre , ahol kertészkedtek . A néni meghalt , és akkor a gyerekeik alkalmasnak látták az időt , hogy a gyökeres életmódváltás jegyében kihúzzák az öreg alól a járgányt és eladják . Az eladó egyébként nagyon jó állapotban volt , nagyon nem látszott rajta a magas kor . Ő eleve 83 évesen kezdett mopedautózni , az én édesapám ugyanilyen idősen jóformán menni alig tudott és szellemileg nagyon leépült .

      Életem legelső dízel mopedautóját nem rendszámoztam be , a kasztni még megvan , a motort pedig eladtam belőle egy ( akkor) 88 éves bácsinak , aki egyébként szintén nagyon jó karban volt . Fél évvel később karambolja volt : teljesen vétlen volt benne , lelökték az útról , vagy mi -- a moped  ( X-Too ) csúnyán sérült , kitört az ülés , a bácsi is kiesett az ütközés miatt . Egy hónap szünetet tartott , majd vezetett tovább ...

Idős ember és idős ember között nagyon nagy különbség van . A legnehezebb kérdés a kocsi letétele :  fiatalabb emberektől gyakran hallom , hogy 60-65-70-75-80-stb.  fölött semmit nem engednének vezetni ... aztán ahogy öregszenek egyre feljebb tolják ezt az életkort ...

     Pár hónapja egy Ligier Ambra adagolót állítottam be valakinek , nem sikerült túl jól , eléggé lomha lett a kocsi , de nem akartam vele többet szöszmötölni . Amikor eljött érte az idős tulaj és láttam : alig tud bekászálódni a kocsiba , az öv becstolása pedig szinte csak segítséggel (feleség) ment a Parkonson-kór miatt akkor nekem is azt volt az érzésem , hogy lenne , ha ő már nem vezetne . A fia is így látja , de eddig nem tudták meggyőzni az öreget -- az ember nem szeret ezzel ténnyel , mint az elmúlás előszelével szembesülni . Még jó , hogy a kocsi ilyen visszafogottra sikerült .

Nagyon nehéz elengedni a dolgokat .