Apostolok Cselekedetei 12. fejezet: 1-25
( 1-6, 8-13, 15-20, 23, versek )
Heródes üldözi a keresztényeket.
1 Ebben az időben Heródes király elfogatta az egyház néhány tagját, hogy ártson nekik. 2 János testvérét, Jakabot karddal kivégeztette. 3 Amikor látta, hogy ezzel megnyerheti a zsidók tetszését, azon volt, hogy Pétert is elfogassa. A kovásztalan kenyér ünnepét ülték. 4 Elfogatta, börtönbe záratta, és rábízta négy, egyenként négy katonából álló őrségre. Az volt a szándéka, hogy húsvét után a nép elé vezetteti. 5 Míg Pétert fogva tartották a börtönben, az egyház állandóan imádkozott érte az Istenhez. 6 Azon az éjszakán, amikor Heródes elő akarta vezettetni, Péter két katona között aludt, kettős lánccal megbilincselve. A bejáratnál őrök tartották szemmel a börtönt.
8 Aztán így folytatta az angyal: „Csatold fel övedet, és vedd fel sarudat!” Amikor megtette, tovább sürgette: „Vedd magadra köntösödet, és kövess!” 9 Ment és követte, de nem tudta, hogy valóság-e, amit vele az angyal tesz. Azt gondolta, látomása van. 10 Átmentek az első őrségen, majd a másodikon is, aztán eljutottak a város felé nyíló vaskapuhoz, és ez magától kinyílt előttük. Kint még végigmentek az egyik utcán, aztán az angyal hirtelen eltűnt mellőle. 11 Amikor Péter föleszmélt, megszólalt: „Most már csakugyan tudom, hogy az Úr elküldte angyalát, és kiszabadított Heródes kezéből, s abból, amire a zsidó nép számított.” 12 Mihelyt feleszmélt, elment Máriának, a Márknak nevezett János anyjának a házába, ahol sokan voltak együtt és imádkoztak. 13 Zörgetett a bejáratnál a kapun. Kijött egy Rodé nevű szolgáló, aki meghallotta a zörgetést.
15 „Elment az eszed” – torkollták le. De ő bizonygatta, hogy úgy van. Erre így vélekedtek: „Az angyala lesz az.” 16 Péter közben rendületlenül zörgetett. Amikor végre kaput nyitottak és meglátták, nem tudták, hová legyenek. 17 Kezével intett, hogy maradjanak csendben, és elbeszélte, hogyan vezette ki a börtönből az Úr, és meghagyta: „Adjatok mindent tudtul Jakabnak és a testvéreknek!” Ezzel útra kelt, és más helyre ment.
Heródes halála. 18 Virradatkor nem kis riadalom támadt a katonák között, hogy hová lett Péter. 19 Heródes kerestette, s hogy nem találták, vallatóra fogta az őröket, majd börtönbe vetette őket. Aztán elhagyta Júdeát, Cezáreába ment és ott tartózkodott. 20 Igen megneheztelt a tírusziakra és a szidóniakra. Ezek közös megegyezéssel eléje járultak, és – megnyerve maguknak Blasztuszt, a király kamarását – békét kértek, mert tartományuk a királytól kapta az élelmet.
23 Az Úr angyala lesújtott rá azon nyomban, mert nem adta meg az Istennek a dicsőséget. Férgek emésztették meg, úgy halt meg.