Apostolok Cselekedetei 11. fejezet: 1-30
( 1-2, 5-11, 13-14, 16, 20, 24, 26, 29, versek )
Péter igazolja eljárását.
1 Az apostolok és a júdeai testvérek megtudták, hogy a pogányok is elfogadták az Isten szavát. 2 Amikor Péter visszatért Jeruzsálembe, a zsidók közül némelyek szemrehányást tettek neki:
5 „Joppe városában voltam és imádkoztam, közben látomásom volt. Valami lepedőféle ereszkedett le egészen elém az égből, a négy csücskénél fogva. 6 Amikor jól szemügyre vettem, szárazföldi négylábúakat, vadakat, csúszómászókat és égi madarakat láttam benne. 7 És hangot is hallottam. Így szólított meg: Nos, Péter, öld meg és edd meg! 8 Én szabadkoztam: Szó sem lehet róla, Uram, hisz nekem soha semmi közönséges és tisztátalan nem volt még a számban. 9 Másodszor is megszólított az égi hang: Amit az Isten tisztává tett, azt te ne tartsd közönségesnek. 10 Ez háromszor megismétlődött, aztán az egész fölemelkedett újra az égbe. 11 Ebben a pillanatban három ember ért a házhoz, ahol laktam. Cezáreából küldték őket hozzám.
13 Elmondta, hogy angyal jelent meg házában és felszólította: Küldj Joppéba, hívasd el Simont, más néven Pétert! 14 Ő majd elmondja, ami neked és egész házad népének üdvösséget szerez.
16 Eszembe jutottak az Úr szavai, amikor mondta: János csak vízzel keresztelt, de ti a Szentlélekben fogtok megkeresztelkedni.
Az egyház megalakítása Antióchiában.
19 Akik az István miatt kitört üldözés elől szétszéledtek, eljutottak egészen Föníciáig, Ciprusig és Antióchiáig, az evangéliumot azonban csak a zsidóknak hirdették.
20 De akadt köztük ciprusi és cirenei férfi is, s ezek Antióchiába eljutva a görögökkel is szóba álltak: hirdették nekik az Úr Jézust.
24 Mert derék ember volt, telve Szentlélekkel és hittel. Nagyon sokan az Úrhoz tértek.
26 Amikor rátalált, magával vitte Antióchiába. Egy egész évig ott maradtak az egyházban, és rengeteg embert tanítottak. Először Antióchiában nevezték el a tanítványokat keresztényeknek.
29 A tanítványok elhatározták, hogy tehetségükhöz mérten segítik anyagilag a júdeai testvéreket.