A mai nap egy részét a Vigadóban töltöttem, sétát hirdettek az épületben, méghozzá vezetéssel! Noná, hogy ezt nem, hagytam ki! A bejárás tizenegy órakor kezdődött, elvileg egy órán át tartott, volt az másfél is, de egyikünk sem bánta!

Tizenegykor kezdődött a séta. A vezetőnk jól érezhetően ismerte és szerette az épületet, és alaposan megismertette velünk is. Nem jegyzeteltem, ezért csak annyit írok, amennyit meg tudtam jegyezni, és szerencsétekre ez nem sok. Kezdtük az épület makettjénél, itt főleg a falon lévő, kinagyított rézkarcra figyeltem fel. Ez még nem a mostani Vigadót ábrázolta, csak az elődjét. Viszont ami feltűnt, az egy aprócska vitorlás csónak volt, talán halásztak róla, Mellette egy olyan kis hajó, amit alighanem a Dunai hajós című filmben láttam. Megtudtuk, hogy az épületet Feszl Frigyes tervezte, aki nem csak az új építési technikát, de újszerű gondolatokat is hozott magával, például azt, hogy az építészt 3.9% illeti a munkája után. Meg is kapta, de csak hossza pör után. Aztán rájött, hogy a belső tér egy részét is ő tervezte, az után is kérte a pénzét, de leintették, és a továbbiakban nem nagyon kapott megbízást  Az első emeletre a díszlépcsőn mentünk fel, megérdemli a nevét. A lépcsőfordulóval szemben óriási tükör, hogy a beérkező hölgyek-urak végső ellenőrző pillantást vessenek az öltözetükre és a megjelenésükre. Akkoriban még gyertyákkal, kicsivel később gázzal világítottak, ez a megoldás a fényt is megsokszorozta. A továbbiakban nem leszek ilyen részletező, hiszen aki nagyon akarja, utánanézhet. Némi meglepetéssel értesültem arról, hogy 1865-ben, Ferenc József látogatása idején négyezer látogató volt itt. El nem tudom képzelni, hogy fértek el!  Ha egyik-másik hölgy elájult, lehet, hogy nem a szoros míder, vagy a nagy megilletődés volt az oka, hanem a levegőhiány.

Aztán lifttel mentünk fel a negyedik emeletre, ott volt a Sinkovits Imre kamaraszínház. Megnéztük magát a termet, no meg a karzatát is, ez utóbbiból nem sokat lehetett látni, ezért gyakorlatilag használaton kívül van. Aztán kimentünk a teraszra, csodás kilátás nyílt a budai hegyekre, no meg a DunáraPersze még sok mindent megtudtunk az épületről, de én csak azt bámultam, mennyire jól összehangolt minden, a parkettától a mennyezetig, még a kilincseket is ideértve. Komolyan mondom, már-már azt kívántam, hogy lássak valami stílustalant!  Ez később meg is történt, mert a földszinten valami kerámiakiálltást láttam, egyik rémesebb volt, mint a másik!

A helyen volt egy Vakvarjú nevű étterem is. azt is megtudtuk, hogy az elődje egy befutott söröző volt, amit Deák Ferenc egykori inasa működtetett. Megnéztem az étlapot, viszonylag elérhető árak voltak, a borjúbécsi láttán majdnem kísértésbe estem, de miután nem krumplival volt, inkább lemondtam róla.

Nos, elég hosszan lelkendeztem, de mindenkit arra buzdítok, hogy ha alkalom adódik, nézze meg a Vigadót, alighanem tetszeni fog!

Ezzel viszont egy darabig lezárult a kulturális életem, alighanem túl meleg lesz ahhoz, hogy sokat legyek kint.