Apostolok Cselekedetei 3. fejezet:1-26
(1-3, 5-10, 12-13, 18-21, 25.versek)
A sánta koldus meggyógyítása.
1 Péter és János a kilencórai imádság idején fölment a templomba. 2 Éppen akkor vittek oda egy bénán született embert, akit mindennap letettek a templom úgynevezett Ékes-kapujánál, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen. 3 Amikor meglátta Pétert és Jánost, amint épp be akartak menni a templomba, alamizsnáért könyörgött.
5 Erre rájuk emelte tekintetét, abban a reményben, hogy kap tőlük valamit. 6 Péter azonban ezt mondta neki: „Aranyom, ezüstöm nincs, de amim van, neked adom: A názáreti Jézus Krisztus nevében (állj fel és) járj!” 7 Jobb kezénél fogva fölsegítette, mire annak nyomban erő szállt a lábába és a bokájába. 8 Egy ugrással talpon volt, és tudott járni. Velük együtt bement a templomba, járkált, ugrándozott és dicsőítette az Istent. 9 Az egész nép látta, hogy jár és dicsőíti az Istent. 10 Amikor ráismertek, hogy ő szokott ott ülni a templom Ékes-kapujánál alamizsnát koldulva, nem tudták, hová legyenek azon való csodálkozásukban, ami vele történt.
Péter beszéde.
12 Amikor Péter ezt látta, beszédet intézett a néphez: „Izraelita férfiak! Miért csodálkoztok ezen, miért bámultok úgy ránk, mintha a saját erőnkből vagy jámborságunk folytán értük volna el, hogy ez járni tudjon? 13 Ábrahám, Izsák és Jákob Istene megdicsőítette a Fiát, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok és megtagadtatok Pilátus előtt, noha ő úgy határozott, hogy szabadon bocsátja.
18 Ám az Isten így váltotta be, amit minden prófétája által hirdetett, tudniillik, hogy Krisztusa szenvedni fog. 19 Tartsatok hát bűnbánatot, és térjetek meg bűneitek bocsánatára, 20 hogy eljöjjön az Úr színétől a megenyhülés ideje, és elküldje az elsősorban nektek rendelt Megváltót, Jézust, 21 akit az égnek kell befogadnia egészen a mindenség megújulása idejéig, ahogy az Isten réges-rég megmondta szent prófétái ajka által.
25 Ti vagytok a prófétáknak és annak a szövetségnek a fiai, amelyet az Isten atyátokkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: A te utódodban áldást nyer a föld minden nemzetsége.