Rómaiaknak írt levél  2. fejezet: 1-29

  (1-2, 4, 6-13, 15-16, versek)

I. ÜDVÖSSÉG A HITBEN

Isten a zsidókat is megítéli.

1 Nincs hát számodra mentség, bárki vagy is, te ember, aki ítélkezel. Mert amikor mást elítélsz, magadat marasztalod el, hiszen ugyanazt műveled te is, ítélkező. 2 Márpedig tudjuk, hogy Isten ítélete igazságosan éri azokat, akik effélét művelnek.

4 Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnéző, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bűnbánatra akar vezetni?

6 Ő kinek-kinek tettei szerint fizet: 7 örök élettel annak, aki a jótettekben kitartva dicsőségre, tiszteletre és halhatatlanságra törekszik, 8 haraggal és megtorlással annak, aki haszonleső, s nem hajlik az igazságra, hanem a gonoszsággal tart. 9 Mindenkit, aki gonoszat művel, utolér a kín és a gyötrelem, elsősorban a zsidót, azután a pogányt. 10 S dicsőség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz, elsősorban a zsidóra, azután a pogányra. 11 Isten ugyanis személyválogatás nélkül ítél. 12 Az, aki úgy vétkezett, hogy a törvény nem kötelezte, a törvény nélkül vész el, aki pedig a törvénynek alávetve vétkezett, a törvény alapján nyeri el ítéletét, 13 mert Isten szemében a törvénynek nem a hallgatója válik igazzá, hanem a megtartója igazul meg.