"Egy olyan képen, amin csakis a fürtök vannak, hogy akarod megállapítani a levéltüneteket?" - hát ez így jogos ;-)
Ez a második évem a feketerothadás aggasztó árnyékában (az átállás első évében semmit sem találtam) - a környékbeli gazdák még csak nem is hallottak róla - mióta csak kontakt szerekkel, növénykondicinálókkal, biostimulátorokkal tevékenykedek.
Ismerem a fertőzés kialakulásának folyamatát de nincs meteorológiai állomásom ami küldené az információt, hogy mikor alakul ki kedvező helyzet a gombák szaporodására vagyis mire észreveszem a levéltünetet az már akkor 2-3 hete ott van az ültetvényben.
A tavalyi év nem mérvadó - csak információ az elhúzódó vegetáció miatt- Július 2. felében találtam vagy 70 db levelet és már jött is a zsendülés ami után már nem okoz gondot a feketerothadás.
Az idén viszont Június 12-én - virágzás után, vadak elleni hajtásvédő háló feltekerésekor - találkoztam rengeteg levélen lévő tünettel, de még piknidiumok nélkül.
Mivel még nem találtam fürt "rothadást" - pedig most van szőlő - ezért gondoltam a levél fertőzöttségre mint elsődleges megjelenésre. Virágzáskor tudom, hogy van károkozás de azok kihullanak a fürtből.
Ali-bá fotójáról az jutott eszem mikor a tenyészbikát beengedik a tehenek közé a TSZ udvaron és az összes "irodista" kimegy megnézni a látványosságot majd mikor "menet közben" kicsapódik a bika hímtagja szétszórva a magját a közönségre, Jóska bácsi a tehenész megnyalva száját:
- Ilyen fiatal borjút sem ettem még
Szóval ilyen fiatal bogyó fertőzést sem láttam... ami nem jelenti azt, hogy nincs