"Így cselezhetik ki Orbán Viktort az unióban"
"Korábban az is elhangzott, hogy a tagállamoknak egyáltalán nem tetszik a magyar különutas, vétóval zsarolós politika. Éppen ezért indított petíciót a magyar vétópolitika ellen több európai parlamenti képviselő."
"A vétó nem demokratikus. Ez megakadályozza Európa egységes fellépését. Ennek nagyon konkrét negatív hatásai vannak mindannyiunk számára. Ezt meg kell szüntetni!"
" Megerősített együttműködés alkalmazásával is kicselezhetik a magyar vétót
Ennek lényegét az EUR-Lex foglalta össze. E szerint ha valamilyen kérdésben legalább 9 tagállam egyetért, akkor ők úgy is határozhatnak, hogy egységesen döntenek egy adott területről, kérdésről, anélkül, hogy végig kellene várniuk, amíg a többiek is hosszas huzavona után döntenek, vagyis így nincs egyhangúsági kényszer."
"Clément Beaune szerint ebben az esetben a tagállamok egy köre úgynevezett megerősített együttműködés keretében kötelezettséget vállal magára. Jelen esetben a globális minimumadó bevezetését határozhatja el 26 tagállam – kihagyva ebből Magyarországot.
Ha viszont túl sokszor fordulnak ehhez az eszközhöz, akkor azzal sérülékennyé tehetik az Európai Uniót, mert az derül ki, hogy túl gyakran kell megkerülnie saját szabályait, és trükközve kell döntéseket hoznia."
"Kiss Rajmund, az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskola Diplomáciai Műhely vezetője szerint mind a megerősített együttműködés, mint a pasarelle-klauzula alkalmazásával könnyen megrendülhet idővel a demokratikus hitbe vetett bizalom, ami pedig az Európai Unió egyik alappillére. Szerinte ez jó példa a tipikus nyugat-európai kettős mércére. Amíg együtt szavazok a többiekkel, addig demokratikus vagyok, ám abban a pillanatban, amint különvéleményem van, ez már nem tetszik a többieknek. Szerinte ez jogilag is kivitelezhetetlen, mert ahhoz, hogy ilyen döntés születhessen, minden tagállamnak egyet kell értenie."
"Valóban az Unió versenyképességét ronthatja, ha beszállunk a globális minimumadóba, más ország meg működhetne továbbra is adóparadicsomként."
Idézetek innen, és innen.
„Uram, szabadíts meg a barátaimtól, az ellenségeimmel magam is elbánok.“