Ugyanezt akartam írni, hogy érkezés előtt fél órával bőven elég elhagyni a kabint. Senki nem fog kizavarni, max. kopognak az ajtón aztán mennek tovább.
Tavaly Livornóban indulás előtt több mint 2 órával elkezdték felengedni az autókat a kompra. Mivel Bp-ről indultunk és nem akartuk nagyon kiszámolnia dolgot így 2,5 órával előbb a kikötőben voltunk, de kb. 10 p perc után már jöttek is ellenőrizni a jegyet, aztán elég gyorsan el is indult a sor, rögtön megkaptuk a kabint is, ez így jól jött ki.
Tipp: Rakjatok előre össze egy táskába mindent amit fel akartok vinni a fedélzetre, utána már nem tudsz az út alatt lemenni az autóhoz. Az autók nagyon szűken lesznek felterelve egymás mellé, mögé, még kiszállni is nehézkesen megy, nemhogy pakolászni, jobb ha minden össze van készítve előre és csak ki kell emelni a táskát.
Visszafelé viszont késett a bejövő komp, 1 órával érkeztünk előbb de 2,5 órát dekkoltunk a betonon mire elkezdték felengedni az autókat.