„Egy Isten, aki kedvére teremtheti gyermekeit jónak vagy rossznak, de inkább rossznak teremtette őket; mindegyiküket boldoggá tehette volna, és mégsem tette boldoggá egyiküket sem; megszerettette velük keserű életüket, és mégis oly fukar, hogy megszámlálja a napjaikat; az angyalainak ingyen adja a boldogságot, többi gyermekét viszont arra kényszeríti, hogy megküzdjenek érte; az angyalainak fájdalom nélküli életet biztosít, többi gyermekét viszont a legkegyetlenebb nyomorúságok, a test és a lélek különféle betegségeinek átkával sújtja; igazságról beszél, és megteremti a poklot, könyörületességről beszél, és megteremti a poklot, aranyszabályokról, hetvenhétszeri megbocsátásról beszél, és megteremti a poklot; másoknak erkölcsöt prédikál, holott maga nem ismeri az erkölcsöt; elítéli a bűnt, és minden bűnt elkövet; megteremtette az embert, anélkül, hogy erről véleményét kérte volna, és most megpróbálja rásózni tetteiért a feleősséget, ahelyett, hogy – mint a becsület kívánja – saját magára venné; és mindezek után ez az Isten – valóban isteni nemtörődömséggel – elvárja ettől a szegény és becsapott rabszolgától, hogy imádja őt!”
Elismerem, kegyetlen szavak, sőt, néha kissé igazságtalanok. De meg kellett hallgatnia e kétségbeeséssel és lázadással teli szavakat. Tudja ki írta ezt? Ne is keresse: egy Mark Twain nevű humorista.