11_11 Creative Commons License 2022.06.13 0 0 4280

                

 

            Péter II. levele 3. fejezet:1-18 !!!

              (1-5, 9, 11-13.versek. )

Krisztus eljövetele.

1 Szeretteim, ez már a második levelem, amelyet nektek írok. Arra törekszem, hogy bennük emlékeztesselek benneteket, és így ébren tartsam bennetek a tiszta gondolkodást, 2 hogy jussanak eszetekbe, amiket a szent próféták előre megmondtak; továbbá Urunk és Megváltónk parancsa, amelyet apostolaitok közöltek veletek. 3 Először is értsétek meg, hogy az utolsó napokban csúfondáros gúnyolódók fognak fellépni, akik saját vágyaik szerint élnek, 4 és azt mondják: „No, hol van (Krisztus) megígért eljövetele? Amióta atyáink meghaltak, minden marad úgy, ahogy a teremtés kezdetétől volt.” 5 De ezek szándékosan tagadják maguk előtt, hogy az ég ősidőktől fogva volt, és a föld is azóta, hogy Isten szavára a vízből és a víz által létrejött.

9 Az Úr nem késik ígéretét teljesíteni, ahogy némelyek késedelmeskedésnek tartják, hanem türelemmel viseltetik irántatok, mert nem akarja, hogy valaki is elvesszen, hanem hogy mindenki bűnbánatot tartson.

 11 Mivel így minden elpusztul, minden tekintetben szentül és vallásosan kell élnetek, 12 hiszen várjátok és siettetitek Isten napjának eljövetelét, amikor is az egek lángba borulnak és felbomlanak, az elemek a tűz hevétől megolvadnak.

13  Mi ígérete alapján új eget és új földet várunk, az igazságosság hazáját.