Most megint miről beszélsz? Ha így nevezzük, akkor igen, mosom kezeimet, mert az ilyen jelenségekhez tényleg semmi közöm. Nem tudom megváltani a világot, csak annyira, amennyire erőmből és időmből futja. Egyfelől. Másfelől pedig -kegyetlen dolog- sokféle defektjei vannak embereknek. Van amelyik életveszélyes, van amelyik kevésbé, van amelyik teljesen ártatlan, legfeljebb kellemetlen.
De ha már így osztod az észt, mondd már el, kérlek, hogy mit kellett volna tenni ez esetben. Ugyan ez már fel nem támasztja azt a srácot, de ki tudja, lehet, hogy épp most csattog be egy másik a Schönherz ajtaján, valaki, aki talán olvassa mondjuk a másodikon még elállhatja előle az utat, tudja, hogy mit tegyen. Csak megsúgom, hogy ilyen esetben (bocs, de begőzölt a srác, nagyon úgy tűnik Juiice-ék leírásából) legfeljebb leütni lehet, szóval hatni nem. De érdekel, hogy Te mit tettél volna.

Az első felvetésedre: Voltam már enyhén szólva nem rózsás helyzetben. Államvizsgázni nem mehettem, itt álltam a nagy semmivel, meló se, fedél is bizonytalan (vidéki vagyok). Azt sem tudtam, hogy fogom megírni a diplomamunkámat, mert a témaválasztás sem sikerült túl jól, de mindenképp itt kellett lennem, hogy meg tudjam csinálni, de mint már mondtam, jövedelesm zéró, stb. Aztán egyéb, magánéleti dolgok is jöttek, hogy "jól" érezzem magam. És akkor jöttek jóbarátok, és "ó, hát ez nudli" dolgokat mondtak. És akkor nem megsértődtem, hanem elgondolkodtam, hogy hátha igazuk van. Nem értettem azokat sohasem, akik szerették nyaldosni a sebeiket. Ez nem frankó, mert nem visz előre. Mi a jó abban, ha mindenki bólogat, hogy "Igen, most tényleg nagyon sz*r Neked"? Kell tudni kicsit optimistának lenni, mert ez szükséges ahhoz, hogy magad is akard a továbblépést. Mert amíg Te nem akarod, addig hiába mindenki más erőlködése.