A mai reggelen örömmel láttam, hogy konyhaablakon kinyílott az egyik kaktuszom, az erkélyen pedig a másik, Az első fehéret virágzik, az már hervadófélben, a másik fajta pirosat, ez viszont hosszabban fog gyönyörködtetni.

Ezt csak azért írom, mert a délelőttöt a Füvészkert-béli kaktuszkiállításon töltöttem, és teljes tárgyilagossággal állapítottam meg, hogy az enyémek sokkal szebbek!

Jó korán érkeztem, ezért még nem voltak sokan, nyugodtan nézelődhettem. Meg is tettem, de mindenkit megkímélek attól, hogy túl sokat részletezném a látottakat. A legjobban egy hatalmas sünkaktusz tetszett, olyan magas volt, hogy nekem a vállamig ért, igaz, cseréppel együtt. Szerintem legalább két ember kellett ahhoz, hogy idehozzák, és nem tarthatták szorosan magukhoz! Jó pár bimbót láttam a tetején, csodás lehet, amikor virágzik!

Kicsit elfáradtam a járkálástól, találtam egy árnyékos ösvényt, elindultam, és egy majdnem japánkertbe jutottam. Voltak kanyargós ösvénykék, egy tó (ebben egy tucat algaevő hal is jóllakhatott volna), rajta átvezető lépőkövek, és végül, de nem utolsósorban két kényelmes, másfélszemélyes pad, előttük egy rönkasztallal. Árnyék, enyhe szellő, ami a jázminbokor felől fújt, madárcsicsergés, egyszóval pont a pihenésre való!

Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy most már alighanem láttam a budapesti japánkerteket. Jártam az Állatkertiben, a Margitszigeten, most már itt is, és a Varga Márton Szakközépiskolaiban, ez tetszett a legjobban, valahogy személyesnek éreztem. Lassacskán ideje lenne újra elmennem!