69 (68). ZSOLTÁR. ( 1-16, 21-22,  31,versek )    SIRALOM

1 (A karvezetőnek a „Liliomok” szerint – Dávidtól.) 2 Ments meg, Istenem, a víz már torkomig ér, 3 belesüllyedtem a mély iszapba, lábam nem talál talajt. A vizek mélyére kerültem, hullámok csapnak át felettem. 4 Elfáradtam a kiáltozásban, a torkom berekedt. Szemem elhomályosul, amíg Istenemre várakozom. 5 Többen vannak, mint fejemen a hajszál, akik ok nélkül gyűlölnek. Akik jogtalanul bántalmaznak, erősebbek, mint tagjaim. Amit el sem vettem, azt kell visszaadnom. 6 Istenem, ismered balgaságomat, vétségeim nincsenek rejtve előtted. 7 De ne miattam valljanak szégyent azok, akik benned remélnek, Seregek Ura! Ne miattam piruljanak, akik téged keresnek, Izrael Istene! 8 Hiszen miattad viseltem az átkot, szégyenpír födte arcomat. 9 Elidegenedtem testvéreimtől, anyám fiai szemében idegen lettem. 10 Mert a buzgóság emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat. 11 Böjtöléssel aláztam meg lelkem, s az is gyalázatommá változott. 12 Vezeklőruhát öltöttem magamra, s gúny tárgya lettem úgy is nekik. 13 A kapunál ülők ellenem beszélnek, a bor mellett is rólam énekelnek. 14 De én hozzád küldöm fohászomat, Uram, kegyelmed idején, Istenem. Nagy jóságodban hallgass meg, segíts rajtam hűséged szerint! 15 Húzz ki az iszapból, ne hagyj elsüllyedni, ments meg azoktól, kik ártani akarnak! Ments ki a vizek mélyéről engemet, 16 nehogy átcsapjon fölöttem az ár, s a mélység magába temessen, a szakadék szája zárjon be örökre!

21  Szívem megtört a gyalázattól. Zavarom, szégyenem orvosolhatatlan. Vártam, hogy valaki megszán, de nem akadt senki, nem volt, aki megvigasztalt volna. 22 Ételembe epét kevertek, szomjúságomban ecettel itattak.

 31 Dicsőítem Isten nevét énekemben, ünnepi hálával magasztalom. 

ÁMEN!